Kétmillióan keltek át a határon az ünnepek alatt
Kétmillióan keltek át a htaáron az év végi ünnepek alatt
A román határrendészet tájékoztatása szerint mintegy kétmillióan keltek át az ország határátkelőin az óév végén és az új esztendő első napjaiban.
Mivel közeledik az óhitű ortodoxok karácsonya és szilvesztere, a határátkelőhelyeken szolgálatot teljesítők létszámát továbbra sem csökkentik, és érvényben tartják a forgalom gördülékenyebbét tételére hozott intézkedéseket – olvasható a csütörtöki közleményben.
Tavaly december 21-től idén január 2-val bezárólag körülbelül kétmillió személyt regisztráltak a romániai határátkelőhelyeken. Ebből mintegy 1,07 millióan a kilépő, és kb. 930 ezren a belépő oldalon jelentkeztek útiokmány-vizsgálatra. Az utasokkal egyidejűleg 466 ezer gépjárművet is jegyeztek. Mindez 13 százalékos növekedést jelent az átlagos forgalomhoz képest – mutatta ki a határrendészet staisztikája.
A hatóság szerint átlagosan négyezer határrendész teljesített naponta szolgálatot ebben az időszakban.
A legforgalmasabb a nyugati határszakasz volt, ahol a közúti határátkelőhelyeket 727 ezren vették igénybe. A repülőtéri vámellenőrző pontokon 577 ezren fordultak meg, de a képzeletbeli dobogó harmadik fokára a Moldovai Köztársasággal közös határ forgalma is felfért a 304 ezres létszámmal.
A legforgalmasabb határátkelőhely a Henri Coandă nemzetközi repüléteri volt, ahol közel 374 ezer utas szállt fel vagy le, a nagylaki autópálya-határátkelőhelyen 262 ezren haladtak át, míg Borsnál majdnem 173 ezren.
A közel két hét alatt 409 illegalitásra is fényt derítettek a határőrök: 195 bűncselekményt és 214 szabálysértést követtek el a határátlépést megkísérlők, akikre összesen 107 ezer lejes pénzbírságt is kiróttak. A legtöbb esetben csempészárut találtak, vagy be nem jelentett vámköteles terméket, továbbá hamisítványokat, összesen majdnem 1,23 millió lej értékben. 185 külföldi állampolgártól megtagadták a belépést az országba különböző okok miatt, továbbá 150 külföldre igyekvő román vagy külföldi állampolgárt tartóztattak fel a határrendészek (legtöbbször körözs alatt álló személyekről volt szó).
A következő napokban sok romániai és más kelet-európai vendégmunkás igyekszik majd vissza Nyugat-Európábam ezért várhatóan jelentősen megnő a forgalom az utakon és a határtákelőkön. A határrendészet azt tanácsolja az utazóknak, hogy használják a kisebb határátkelőhelyeket is (a magyar–román szakaszon összesen 11 határátkelő működik).
- 33025 órája
NBA: Stephen Curryt nézni egy sima edzésen is élmény (VIDEÓ) - 33028 órája
Kiváltságokkal jár majd a koronavírus elleni oltás beadatása? - 33028 órája
Férfi kézi BL: vesztes finálék után végre győzni szeretne a Telekom Veszprém - 33029 órája
Megkéselte a szomszédja, mert túl hangosan horkolt - 33030 órája
Ilyen igazolást kapunk a koronavírus elleni oltás után - 33031 órája
„Imádkozz, és törekedj a jóságra” – így nevelte fel hét gyermekét a 101 éves, székelyföldi Marcsa néni