Családon belüli erőszak: nőtt a bejelentett esetek száma Háromszéken
Tavaly több mint 280 áldozat tett panaszt a háromszéki rendőrségen családon belüli erőszak miatt, derült ki a rendőrség kedden közzétett elemzéséből. Kovászna megyében növekszik a hivatalosan jelentett erőszakos esetek száma, és szakemberek szerint a valóságban ennél is több lehet, mivel sok bántalmazott nem tesz panaszt.
A Nicoleta Tolvaj Marin szóvivő által ismertetett elemzés rámutat: tavaly novemberig Kovászna megyében összesen 285 családon belüli erőszakos esetet jegyzett a rendőrség, ezek 49 százalékát városon, 51 százalékát falun követték el. A rendőrség tájékoztatása szerint a panaszosok 42 százaléka azért tett feljelentést, mert házastársa fizikailag bántalmazta, további 45 százalékuk arra panaszkodott, hogy házastársuk elhagyta családját. A családon belüli erőszakos esetek 91,5 százaléka az érintettek otthonában történt, mutatott rá a szóvivő.
Hozzátette: tavaly a családon belüli erőszak áldozatai 35 esetben kértek távoltartási végzést erőszakos családtagjuk ellen, ezek közül 22 esetben az erőszakos fél megsértette a távoltartási végzés rendelkezéseit, ezért bűnvádi eljárást indítottak ellenük.
A szóvivő rámutatott: a december 28-án hatályba lépett metodológia értelmében az ideiglenes távolságtartási végzést már az ügyben eljáró rendőr is ki tudja állítani helyben. Ezt eddig Háromszéken egy esetben állították ki, mivel úgy ítélték meg, hogy az áldozat élete veszélyben van.
A háromszéki rendőrség szóvivője azt tanácsolja az áldozatoknak, hogy lehetőleg mihamarabb kérjenek segítséget az 112-es ingyenes hívószámon, ha pedig nem tudnak elmenekülni otthonukból, akkor vonuljanak be egy szobába vagy más helyre, ahol viszonylagos védelmet tudnak biztosítani maguknak, illetve kiabáljanak hangosan, hogy szomszédaik lehetőleg meghallják őket és segítséget tudjanak hívni.
Mint arról beszámoltunk, az Országos Gyermekvédelmi és Örökbefogadási Hatóság (ANPDCA) által indított Vénusz – együtt egy biztonságosabb életért című projekt keretében minden romániai megyében védett házakat hoznak létre a családon belüli erőszak áldozatai számára. Vass Mária, a Kovászna megyei Szociális és Gyermekvédelmi Igazgatóság vezetője szerint Háromszék más megyékhez képest jól áll ezen a téren, hiszen már működik egy 6 személy befogadására alkalmas sürgősségi központ, ahová 60 napig – meghosszabbítási lehetőséggel – be tudják fogadni a családon belüli erőszak áldozatait, és orvosi, pszichológiai ellátásban, tanácsadásban részesítik őket.
A projekt keretében kialakítandó védett ház a már meglévő sürgősségi elhelyező központ kiegészítése lesz, itt ugyanis hosszabb időszakra tudják elhelyezni a bántalmazottakat és gyerekeiket, szakmára is képezik őket, munkahelyet keresnek számukra, hogy saját lábukra tudjanak állni. Vass Mária annyit árult el, hogy a már meglévő sürgősségi befogadó központ Kézdivásárhelyen van, a majdani védett lakás helyszínéről nem közölt adatokat. Az igazgató rámutatott: mind a sürgősségi központi, mind a védett ház titkosított helyeken működik, így próbálják megelőzni azt, hogy a bántalmazó fél megtalálja és zaklassa a bántalmazottat.
A háromszéki szociális igazgatóság vezetője hozzátette: az a tapasztalat, hogy a családon belüli erőszak áldozatai csak legvégső esetben fordulnak az illetékes hatóságokhoz, általában akkor, amikor már nemcsak a lelki terror zajlik és egy-egy pofon csattan el, hanem rendkívül erőszakos a házastárs, súlyosak a testi sérülések. Ugyanakkor gyakran előfordul, hogy az áldozat a szakemberek tanácsa ellenére visszavonja a bántalmazó elleni feljelentését, és egy idő után gyerekeivel együtt visszatér bántalmazójához, ahol a konfliktusos helyzet nagy eséllyel folytatódik.
- 33022 órája
NBA: Stephen Curryt nézni egy sima edzésen is élmény (VIDEÓ) - 33024 órája
Kiváltságokkal jár majd a koronavírus elleni oltás beadatása? - 33025 órája
Férfi kézi BL: vesztes finálék után végre győzni szeretne a Telekom Veszprém - 33026 órája
Megkéselte a szomszédja, mert túl hangosan horkolt - 33027 órája
Ilyen igazolást kapunk a koronavírus elleni oltás után - 33027 órája
„Imádkozz, és törekedj a jóságra” – így nevelte fel hét gyermekét a 101 éves, székelyföldi Marcsa néni