FRISSÍTVE - Román lapértesülés: Csíksomlyóra is ellátogat Ferenc pápa


-A A+

A Q Magazine az elnöki hivatalból származó forrásokra hivatkozva azt írta csütörtökön, hogy Csíksomlyót is felkeresi idei romániai látogatásán Ferenc pápa. 

A lap információi szerint a katolikus egyházfő május 31-én érkezik meg a román fővárosba, és három napot tölt az országban. Ez idő alatt Iaşi-ba is ellátogat, illetve Balázsfalvát és Csíksomlyót is felkeresi. Bukarestben Ferenc pápa Daniel ortodox pátriárkával közösen imádkozik a bukaresti Nemzet Megváltása katedrálisában, majd a fővárosi Szent József-székesegyházban misét celebrál. A Q Magazine úgy tudja, hogy a pápa látogatásának hiavatalos programját pénteken ismerteti a Vatikán.

FRISSÍTÉS: Urbán Erik, a csíksomlyói kegytemplom igazgatója a Maszolnak elmondta: csak akkor derül majd ki, hogy a pápa valóban felkeresi-e Csíksomlyót, amikor hivatalosan közlik az egyházfő romániai látogatásának programját.

"Amíg nincs hivatalos program, addig mi sem tudunk semmi. Addig minden ezzel kapcsolatos információ álhírnek számít" – jelentette ki. Urbán Erik hozzátette: a román elnöki hivatal és a Vatikán közösen fogja majd nyilvánosságra hozni Ferenc pápa látogatásának programját. A Maszol kereste az ügyben Potyó Ferencet is, ám a gyulafehérvári katolikus érsekség pápai prelátusát egyelőre nem tudtuk elérni.








EZT OLVASTA MÁR?

X