Új buszokkal bővült az aradi közszállítási vállalat gépparkja


-A A+

Bár közel két hete már üzembe helyezték, csak hétfő délelőtt jelentették be hivatalosan, a sajtó jelenlétében, hogy nyolc autóbusszal bővült a Helyi Közszállítási Vállalat (CTP) gépjárműparkja. A járművek közül öt Isuzu típusú vadonatúj, 2018-as gyártmány és Euro 6-os környezetvédelmi besorolású, a másik három pedig használt, 2004-ből való Euro 3-as.

Az új járművekre darabonként 130 ezer euró plusz áfát költöttek, az árat teljes egészében a helyi költségvetésből fedezték. Ezek 22 férőhelyes, mozgássérülteknek fenntartott hellyel rendelkező, alacsony padlós járművek, amelyeket a keskeny utcákat is érintő útvonalakon használnak.A városvezetés célja, hogy évente fejlessze a vállalat gépparkját, kényelmesebbé és gyorsabbá tegye a közlekedést a CTP járműveivel, hogy minél többen válasszák a tömegközlekedést – hangsúlyozta a garázsudvaron Călin Bibarț alpolgármester. Hozzá kell tenni: jelenleg akár háromnegyed óra is kell a város egyik végéből a másikba eljutni busszal vagy villamossal, ráadásul országos viszonylatban drága az aradi közszállítás, egy utazás három lejbe kerül, még ha váltható egy órán át érvényes jegy is.

Az aradi önkormányzat februárban versenytárgyalást hirdet tíz új villamos megvásárlására, később pedig újabb tízet kíván beszerezni európai uniós támogatásból. Ha elkészül a villamosvonal a Pădurii utca végéig, még nyolc szerelvényt vásárolnak, s miután megépül az Alfa-városnegyedet Újaraddal összekötő Maros-híd, nyolc elektromos üzemű autóbuszt is vásárolnak majd – ismertették a következő négy-öt év fejlesztési terveit.








EZT OLVASTA MÁR?

X