FRISSÍTVE - Hivatalos: influenzajárvány van Romániában


-A A+

FRISSÍTVE: Sorina Pintea egészségügyi miniszter szerdán bejelentette: influenzajárvány van Romániában. Eddig 54 halálesetet jegyeztek az országban.

Sorina Pintea tárcavezető  közölte, mivel a megbetegedések előfordulása három egymást követő héten meghaladta a járványküszöböt, járványról beszélhetünk. Bejelentette azt is, hogy a megyei tanfügyelőségek dönthetnek az oktatás felfüggesztéséről azokban az iskolákban vagy osztályokban, ahol a hiányzók aránya meghaladja a 20 százalékot.

A miniszter rámutatott, az influenza az ország egész területén terjed, de nem azonos intenzitással. Hozzátette, a megbetegedést olyan vírustörzs okozza, amely enyhe vagy közepes erősségű tünetekkel jár. A szaktárca által megvásárolt és a romániai gyógyszertárakban kapható oltás védelmet nyújt e vírustörzzsel szemben - mondta Pintea, hozzátéve, hogy a szakemberek szerint várhatóan februárban is hasonló intenzitással fog terjedni a betegség. 

A miniszter kiemelte, az egészségügyi tárca célja a súlyos esetek és az influenza okozta elhalálozások számának csökkentése. Hangsúlyozta, a minisztérium további 30 ezer adag vakcinát rendelt a magas kockázati csoportokba tartozók beoltására. Emellett minden egészségügyi intézménynek javasolják a látogatások korlátozását, az akkut légúti fertőzések kezelésére használt vírusellenes készítmények készletének feltöltését, az influenzára utaló tünetekkel kórházba került betegek kezelésének azonnali elkezdését, kellő mennyiségű védőeszköz és fertőtlenítőszer beszerzését.

Így lehet megelőzni a megbetegedést

Az egészségügyi miniszter sajtótájékoztatóján jelen levő dr. Adrian Streinu-Cercel hangsúlyozta a gyakori kézmosás fontosságát és egészségügyi védőmaszk viselését javasolja a lakosságnak. "A védőmaszkot nem az orr alá kell tenni. Ha az orr alá teszik, fölöslegen viselik. (...) Ne feledkezzenek meg az orröblítésről sem. Amikor megmossuk a kezünket, az arcunkat, ne hagyjuk ki az orr belső részének az átmosását sem, mert ezzel megtisztítjuk a szennyeződésektől" - fogalmazott.

A szülőknek a szakember azt javasolja, hogy a jövő héten esedékes félévközi vakációban ne vigyék gyermekeiket zsúfolt helyekre. "Ha az emberek megértik, hogy ilyenkor nem jó a gyermekeket bevásárlóközpontokba vinni, jó, ha nem értik meg, újabb megbetegedéshullám vár ránk. Mi, szakemberek, azt ajánljuk, hogy azon a héten vigyék a gyermekeket nagyszülőkhöz, falura vagy máshova, de semmiképpen sem bevásárlóközpontokba és más zsúfolt helyekre" - mondta Cercel. 

Interjúnkat Molnár Géza virológussal a járvány kihirdetésének következményeiről itt olvashatja.








EZT OLVASTA MÁR?

X