Újabb eredmény Bákóban: csángó középiskolásoknak szánt kollégiumot avattak


-A A+

Moldvai csángó középiskolásoknak szánt kollégiumot avattak pénteken a moldvai Bákóban.

Burus Siklódi Botond, a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetségének (RMPSZ) elnöke az MTI-nek elmondta: az erre a célra megvásárolt magánházban kialakított kollégium 15-20 diák számára biztosít ellátást. Olyan diákoknak kívánnak helyet biztosítani benne a tanév második félévétől, akik a moldvai magyar oktatási program részesei voltak, és 9. osztálytól a bákói iskolák valamelyikében folytatják tanulmányaikat.

Az RMPSZ elnöke elmondta, a kollégium azokból az adományokból jöhetett létre, amelyeket a Böjte Csaba ferences szerzetes által vezetett dévai Szent Ferenc Alapítvány gyűjtött 2004 és 2006 között a külsőrekecsini csángó iskola felépítésére. Amint felidézte: a külsőrekecsini iskola alapkövét is letették, de „az az álom nem valósulhatott meg”, és ezért a támogatást a kollégium létrehozására fordították.

A kollégium tulajdonjogilag is az RMPSZ tulajdonába került, és a pedagógusszövetség fogja működtetni a moldvai magyar oktatási program részeként. Az RMPSZ feladata lesz a szakmai koordináció és a működési feltételek biztosítása is. Burus Siklódi Botond elmondta: a második szemeszter elejétől hét gyermek költözik be a kollégiumba, de biztató jelek vannak arra, hogy hamarosan jobban kihasználják a létesítményt.  








EZT OLVASTA MÁR?

X