Ajándékkal indítja 2019-es lapszámainak sorát az Erdélyi Gyopár


-A A+

Az Erdélyi Gyopár, az Erdélyi Kárpát-Egyesület kéthavonta megjelenő kiadványa formájában-tartalmában egyaránt megújult.

A kettő kézen fogva jár, ugyanis azzal, hogy átgondoltuk az oldalak struktúráját, több színes oldalt és nagyobb képeket terveztünk belé, az olvasáshoz szaporítottuk meg a kedvet. A sokatmondó képek kíváncsivá teszik az embert, és felmerülő kérdéseinkre az Erdélyi Gyopár munkatársai adnak választ. Jelezzük: a sziluettváltás csak elkezdődött, a továbbiakban még felruházzuk értékekkel a kiadványt. A célunk még inkább közkedveltté tenni a magyarság körében, így az olvasók javaslatait is várják, és ígérik, fontolóra veszik.

A legfrissebb Erdélyi Gyopár bőséges olvasnivalót kínál. Megérkezett a meghívó az EKE XXVIII. Vándortáborába – Szováta, július 30. – augusztus 4., ugyanakkor a kiadványt böngészve azt is megtudhatja az olvasó, hogy idén hol, milyen teljesítménytúrákra nevezhet be. Máris elkezdődtek a táboritúra-leírások, ezeket ízlelgethetik olvasóink, miközben emlékeznek: Pista bácsira a Madarasi Hargitáról, az utolsó vonatra Bodolán, mely még áthaladhatott a szép emlékű hídon. Közösen kirándulni, együtt örvendeni a sikereknek, csodálni a társak alkotásait, és kalákázni, valamit létrehozni összefogással – erre kínál számos példát az EKE-kiadvány, és ösztönzi az olvasókat a sor folytatására. Így például kiírták a 2019-es EKE-napi pályázatot, melyre bárki benevezhet korhatár nélkül. A pályázat címe: Megénekelt turistaság. Részletek az Erdélyi Gyopárban adottak, biztatásként viszont olvassák csak, hogy mire hívjuk önöket: „Arra hívunk benneteket, hogy daloljunk, énekeljük meg a turistaságot! Két lehetőség közül választhat minden pályázó: ismeretségi körében, idősebb emberektől érdeklődve felkutat olyan énekeket, népdalokat, műdalokat, melyek a természetjárással, a turistáskodással állnak kapcsolatban. Aki ezt a lehetőséget választja, a pályázati lapra le kell írnia az ének szövegét, illetve az éneklő nevét, életkorát, elérhetőségét. Ehhez kell csatolnia azt a hangfelvételt, melyen hallgatható az ének. A felvétel lehet videó is, nem hátrány, ha a daloló személyét is látja a zsűri. A második lehetőség a dalszerzés: olyan éneket kell komponálni, melynek témája szintén a természetjárás. Megszülethet így akár egy csoport himnusza is. Itt az írott részben szerepelnie kell a dal szövegének és kottájának, a munkában résztvevők nevének. Fontos megjegyezni azt is, ki mivel járult hozzá az alkotáshoz. A hangzó anyag lehet egyszerűen egy audiofelvétel, lehet videó, de ha kedvetek van, forgathattok videoklipet is.”








EZT OLVASTA MÁR?

X