A különböző felekezetekhez tartozók eltérően értelmezik azt, hogy Ferenc pápa júniusban Romániába látogat, és többek között Csíksomlyót is felkeresi. Arra voltunk kíváncsiak, hogyan készül az eseményre egy katolikus szellemiségben nevelkedett, Székelyföldről származó színész, a Kolozsvári Állami Magyar Színház művésze, a Keresztény Szó római katolikus kulturális havilap nívódíjasa. Laczkó Vass Róbert sajátos nézőpontból világított rá a pápalátogatás különböző vonatkozásaira.

A Vatikán vezetőjének látogatása kapcsán különböző kérdések merültek fel bennem, amelyeket egy hithű katolikus, ám világi ismerősömnek vagy barátomnak szerettem volna feltenni. Elsőként például azt: mi a jelentősége az erdélyi katolikus közösség számára annak, hogy Ferenc pápa pünkösd táján Romániába látogat?

Ha valakinek volt már része hasonló élményben, akkor őszintén átérezheti ennek a súlyát. Megboldogult fiatalkoromban, egészen pontosan 1991-ben, Lengyelországban, Częstochowában, a híres Mária-kegyhelyen katolikus ifjúsági világtalálkozón vettem részt. Ott őrzik azt a bizonyos Fekete Madonnát a pálosok, amely az egyetlen magyar alapítású férfi szerzetesrend.  Erre az ifjúsági zarándoklatra indult el a Székelyföldről egy tizenhárom buszból álló karaván.

Képzeld csak el, milyen élmény lehetett ez a tizenéves fiataloknak, akik a kommunista szekusállam szürkeségéből hirtelen kiszabadultak. A Szovjetunió még egyben volt, II. János Pál częstochowai látogatása – a lengyel pápa hazalátogatása – pedig közvetlenül megelőzte a magyarországi látogatást. A mi programunk is úgy szerveződött, hogy a világtalálkozó után lényegében a pápát kísérve buszoztunk át Magyarországra. Mindeközben a világpolitikában sem tétlenkedtek: szétesett a Szovjetunió.

Budapesten a Népstadionban találkozhattunk II. János Pállal, másnap pedig részt vettünk egy pápai szentmisén a Hősök terén. A lengyel pápa karizmájáról nem kell sokat mesélni, nem hiába nevezték „médiapápának”. Nagyon megtalálta a hangot a más vallásúakkal, diplomáciai szinten pedig kifogástalanul képviselte az egyház ügyét. Remekül szót értett a fiatalokkal is. Túl volt már a hetvenen, de nála fiatalabbnak nem is lehetett volna lenni.

Erdélyben a történelem folyamán még soha nem járt katolikus egyházfő. Az erdélyi magyar katolikusság nagyon erősen kötődik Csíksomlyóhoz, amely nemzeti kegyhellyé emelkedett, most pedig helyszíne lesz egy történelmi pillanatnak. A pápalátogatás jelentőségét azonban elsősorban a spirituális élmény adja. A katolikus hívő ilyenkor megerősítést nyer hitében, közösségépítő gondolatok fogalmazódnak meg, amelyek visszavezetik az embert az egyház kebelébe. Sok jó dolog történhet az emberrel egy hasonló találkozás kapcsán, amennyiben nyitott az ilyesmire.

Húsz évvel korábban járt már Romániában a Vatikán vezetője. Miben volt más II. János Pál akkori látogatása?

Ferenc pápa – ha szabad így fogalmaznom – egy történelmi mulasztást pótol. Amikor II. János Pál húsz évvel ezelőtt Romániába látogatott, ökumenikus látogatást tett, hiszen először járt olyan országban, amelynek ortodox vallású többsége van. A pasztorális jelleget akkor nem érvényesíthette, hiszen a meghívásnak az volt a feltétele, hogy az esemény a két nagy egyház közötti találkozásnak fóruma legyen.

Hivatalosan ezt soha senki nem fogja megerősíteni, de II. János Pált akkor gyakorlatilag kizárták Erdélyből. Hogy miért fogadta el ez a nagyszerű, jellemzően magyarbarát pápa az akkori feltételeket, annak természetesen diplomáciai okai voltak. A világegyház érdekei bizony előbbre valók egy helyi közösség igényeinél. Nekünk is meg kellett barátkoznunk a gondolattal, hogy semmilyen csoda nem adatik meg azonnal, és van olyan, amiért nagyon sokat kell imádkozni. Most az én feladatom az, hogy ennek a csodának a részesévé váljak, mert megérhettem, hogy a történelmi mulasztás jóvá tétetik.

Fennáll-e szerinted annak a lehetősége, hogy a pápa csíksomlyói jelenléte – hivatalos romániai látogatásának részeként – mégis hangsúlyozottan diplomáciai jellegűre sikeredjen, a jelenlévők között esetleg szép számban előforduljanak román hivatalosságok is, így ne csak a magyarság összetartozása legyen napirenden, hanem egy másfajta elvárási horizont is kialakuljon?

Ferenc pápának egy szuverén állam vezetőjeként – hiszen a Vatikán egy teokratikus városállam – diplomáciai megfontolásból eleget kell tennie a különféle protokolloknak. Ortodox többségű országba érkezik, ezért prioritást élvez és kívánalom az is, hogy a többségi egyház feje szívesen lássa a szentatyát. Ez az ökumenikus jelleg sokat nyom a latban. Ennek ellenére a mostani látogatás egy hangsúlyozottan pasztorális látogatás lesz, ami azt jelenti, hogy a pápa találkozik a saját egyháza közösségeivel is.

Romániában, ha jól számolom, hét római katolikus egyházmegye van, ezen kívül ott vannak a görög katolikus egyházmegyék is. Előbbiek Erdélyben túlnyomórészt magyarajkúak, az utóbbiak románajkúak. De ott van a moldvai katolikusság is, azaz a csángók, akik közül még nagyon sokan beszélik valamilyen szinten a magyar nyelvet. Sajtóhírek szerint Ferenc pápa ragaszkodott ahhoz, hogy meglátogassa a helyi közösségeket. Csíksomlyónál emblematikusabb helyszínt aligha lehetett volna találni arra, hogy az erdélyi magyarajkú katolikusokkal találkozhasson. Csíksomlyó Mária-kegyhely és búcsújáróhely is egyben, ahová pünkösdkor özönlik a világ magyarsága, tehát alkalmas helyszín több százezres nagyságrendű tömeg fogadására. A csíksomlyói búcsút megszervező és lebonyolító helyi ferences atyák pontosan tudják, hogyan kell lelki szolgálatot ellátni egy ilyen hatalmas tömeg esetében.

Azt hiszem, nem kellene tartanunk attól, hogy a pápalátogatás hangsúlyai rossz irányba tolódnak, esetleg csorbát szenved Csíksomlyó magyar jellege. Ez egy katolikus búcsújáró hely, ahol szívesen látnak mindenkit, aki oda elzarándokol. Azt viszont tudni kell, hogy elsősorban rajtunk áll a látogatás sikere. Nagy szükségünk van erre az elismerésre, amelyet a katolikus egyház fejének csíksomlyói látogatása jelent. Ne feledjük, hogy Csíksomlyó nem egy udvariassági látogatás, hanem egy pápai szentmise helyszíne lesz, ahová koncentrálódnak a hívek, így esélyünk van oly módon megmutatkozni a az érdeklődő világnak, ahogyan mi szeretnénk!

Ehhez a gondolatodhoz kapcsolódik: a pápalátogatás hírének felröppenése után történt egy véletlenként aligha értelmezhető mozzanat. Harminc évvel az első próbálkozás után a iași-i püspökség engedélyezte Bákóban az első magyar nyelvű misét. Ez vajon egy ilyen egyszeri alkalom volt, a pápalátogatás hatására, esetleg nyomására, vagy tényleg el lehet hinni azt, hogy akár havi rendszerességgel megtartják majd a moldvai csángóknál az anyanyelvű misét?

Nem lehet észre nem venni az összefüggést a két esemény között. Ne legyünk naivak: sok ellenérdekelt fél van, aki nem szeretné, ha bárki nagy jelentőséget tulajdonítana egy „ad experimentum” – vagyis kísérleti jelleggel – engedélyezett magyar nyelvű szentmisének, amit havi rendszerességgel tartanának meg. A csángók életében viszont mérföldkő lehet. A sajtóban rendszeresen harmincéves küzdelmet emlegetnek, ez a küzdelem azonban több évszázados. A moldvai magyarságnak megfelelő anyanyelvű lelki szolgálatban évszázadok óta nem volt része. Tudni kell, hogy az 1600-as évek második felétől a katolikus egyház missziós területnek tartotta a Csángóföldet, ahová olasz, horvát meg bosnyák anyanyelvű missziós papokat delegált. Ezek a papok nem tanulták meg a helyi katolikus közösség nyelvét, amely a Codex Bandinus tanúsága szerint is a magyar volt. Logikus fejlemény, hogy a folyamatos hátrányos helyzet és a történelmi okok miatt a húszadik század végére a csángók magyarsága visszaszorult a népi vallásosságába, és onnan is kiveszőfélben van. De ha más hozadéka nem is lenne a katolikus egyházfő romániai látogatásának, mint az, hogy végre valamilyen formában intézményesül a csángók életében a magyar nyelvű szentmise gyakorlata, már ez is megérte.

Nem tudjuk, tiszavirág-életű lesz-e, vagy sem, de a gesztussal egy olyan egyházi vezető élt, aki eleddig évtizedekig következetesen ellenállt ezeknek a törekvéseknek. Most úgy kommunikálnak, mintha egy váratlan kérésnek tettek volna eleget, de mi tudjuk, hogy ez nem így van. Nyisztor Tinka néprajzkutató már készül megjelentetni azt a hosszú évtizedekre nyúló levelezést és petíciózást, amely a folyamatos igény dokumentációja lesz.

Kérdés azonban, hogy az egyes falusi közösségek, legalábbis ahol még beszélnek magyarul, képesek lesznek-e megszerveződni ez ügyben. Be lehet Lészpedről, Pusztináról vagy Lujzikalagorból buszozni havonta egyszer Bákóba, de az egésznek értelme igazán akkor van, a magyar nyelvű misék a falvakban is gyakorlattá válhatnak. A kulturális rehabilitációban legalább olyan fontos lenne a magyar nyelvű szentmise, mint a magyar oktatási program, amelyet már elég szépen megszerveztek. De a lehetőséggel elsősorban nekik kell élniük. Van példa sikeres kulturális rehabilitációra, vissza lehet fordítani visszafordíthatatlannak tűnő folyamatokat. Éppen ezért nagy felelőtlenségnek tartom, ha bármely magyar értelmiségi, szellemi vagy egyházi előljáró azt sugallja, hogy az efajta törekvéseknek már nem sok értelme van. A látszatát is kerülni kell, hogy a saját törekvéseinket mi magunk tegyük idézőjelbe!

A csángósághoz hasonlóan a székelyföldi katolikusság egyik legfontosabb eseménye az évente megtartott csíksomlyói búcsú, amelyet ebben az évben a pápai látogatást és misét követően tartanak meg. Az időzítés miatt lankad-e majd az érdeklődés a búcsú iránt?

Sokakban felmerült a kérdés, hogy mi értelme van két ekkora horderejű eseménynek egy hét távolságra egymástól. Ennek persze számos magyarázata van. Ferenc pápa nem csak spirituális vezető, hanem államfő is egyben, tehát a fogadó féltől is függ, hogy a programot hogyan alakítják. Ráadásul a pünkösd a kereszténység egyik legfontosabb ünnepe, nem várható el egy világegyház vezetőjétől, hogy ne a székvárosában ünnepelje meg ezt a fontos ünnepet. A Gyulafehérvári Római Katolikus Érsekség azonban talált megoldást a dilemmára: kiterjesztette a fogadalmi búcsú lehetőségét pünkösdvasárnapról a pápalátogatás idejére is, ami azt jelenti, hogy a pápai szentmisére látogató emberek ugyanúgy búcsús áldásban részesülnek, ha kegyelmi állapotban vannak, mintha magán a búcsún vennének részt.

Legyünk őszinték magunkhoz: ki ne szeretne katolikusként részese lenni egy pápalátogatás élményének? Ha mérlegre kellene tennem a lehetőségeket, én a pápalátogatást választanám,  különösen abban a reményben, hogy a fogadalmi búcsú áldásait így is elnyerhetem. Ugyanakkor a csíksomlyói búcsú hagyományának is megvan a kellő súlya és fontossága ahhoz, hogy akkor se tologassuk ide-oda, ha erre valós igény merül fel. Épp minap olvastam egy szellemes ajánlást, ami úgy szólt, hogy aki megteheti, az maradjon Csíksomlyón egy hétig, vegyen részt mindkét eseményen, mert ezzel a székelyföldi vendéglátókat is megörvendezteti. Csíksomlyó körül szűk száz kilométeres körzetben is rengeteg érdekességet lehet meglátogatni, gyorsan elröpül az az egy hét!

Időzzünk el egy keveset a történelmi pillanat főszereplőjének kommunikációjánál. Meg kell állapítanom, hogy a Vatikán vezetője az én laikus olvastomban az idők során eléggé ellentmondásosan nyilatkozott meg: egyfelől ott van ugye a nyitottsága – például a bevándorlók lábának rituálészerű megmosása húsvétkor – másfelől meg a nagyon konzervatív megnyilatkozása, lásd az abortuszt merev ellenzését, illetve a gyermekek testi fenyítésének helyeslését. Ezek alapján végül ki Ferenc pápa?

Ahhoz, hogy érdemben lehessen véleményt alkotni, komolyabban kellene tanulmányozni a pápa különféle megnyilatkozását. Gyakran előfordul a különféle sajtótermékekben, hogy az egyes szerzők önös szándékainak megfelelően idézgetnek a pápai megnyilatkozásból, egy-egy homíliából vagy interjúból. De ha a hivatalos vatikáni szócső, a L'Osservatore Romano által közzétett vagy más katolikus portálokon teljes terjedelmében lefordított anyagot olvassuk, olykor a sommás megállapításoknak  homlokegyenest az ellentéte derül ki.

Aki igazán közel engedte magához és a pápaság intézményéhez a médiát, az II. János Pál pápa volt. Ő az igazi „pápaceleb”, a médiapápa, mi pedig hozzászoktunk ehhez, és az volt a furcsa, amikor ettől a celebségtől utódja, XVI. Benedek bizonyos mértékig visszalépett. A bajor Benedek teljesen más habitusú ember volt, mint elődje, a lengyel pápa, vagy akár utódja, aki viszont ízig-vérig latin, bevándorló olaszok leszármazottja és Argentínából érkezett. Ferenc pápa nagy barátságban van a rivaldafénnyel, jól megy neki a közszereplés, mindeközben persze pontosan tudja, hogy nem mindig közelednek felé a legmesszemenőbb jóindulattal. A magam részéről „szelektív páparajongóknak” nevezem azokat a hangoskodókat, akik rögtön pajzsra emelik a pápát, ha szájuk íze szerint nyilatkozik, ha viszont nem, akkor lekezelik, vagy legalábbis elhallgatják, esetleg olyan kontextusba helyezik a mondandóját, hogy az őket igazolja.

Ferenc pápa egy kétezer éves intézményt képvisel, amelynek van hitvallása, vannak bizonyos szabályai, amelyeket maguktól értetődőknek tart egy katolikus ember, és amelyekből a katolikus egyház nem kíván az éppen aktuális szellemi fickándozásnak megfelelően engedni. Ferenc pápa tehát huszonegyedik századi kontextusba helyezi a kétezer éves egyházat, és megpróbálja hitvallását ebben a kontextusban értelmezni. Az már teljesen más kérdés, hogy ki-ki a saját tájékozottsága, felkészültsége és érdeklődése szerint mit szűr le mindebből.

Most ez nem tartozik feltétlenül ide, de ha a celebfabrikálást és a kontextusból való kiragadást említetted, én pedig ugyanazt a kaptafát látom a pápa és a dalai láma estében is. Kell egy modell, amely azt az űrt kitölti, ami egy szellemi vezetőnek járna a világunkban és ennek érdekében jótékonyan el is tekintünk az illető kontextusától is. Te jártál a dalai láma „kontextusában”, Tibetben. Hogy látod ezt a párhuzamot?

Csak óvatosan vonható párhuzam, hiszen teljesen más a két egyházi vezető helyzete. A dalai láma menekültként él Indiában, a tibeti kultúrtáj nagyobbik részét uraló Kína pedig nem látja szívesen őt, és most finoman fogalmaztam, ezért a dalai láma megpróbálja idegenből szolgálni a népe javát. Ferenc pápa, mint Róma püspöke nem küzd ekkora hátránnyal.

Azonban mindkettő közéleti személyiséggé lépett elő, mindkettő valóban médiaszemélyiség és közvéleményformáló szellemi vezető, a közvélemény pedig jellemzően értelmezni próbálja őket politikai tekintetben is. Ez a dalai láma szempontjából egyértelmű: emigrációban élő spirituális vezetőként küzd a saját népe szabadságáért is, míg Ferenc pápa a szeretet vallása nevében foglal állást olyan kérdésekben, amelyek megosztják a mai Európa közgondolkodását akár politikai értelemben is.

Mindkettőjükre megpróbálnak ilyen-olyan módon hivatkozni, ők azonban elsősorban spirituális vezetők. A közéleti szereplést viszont sok pozitív üzenet célba juttatásánál lehet kamatoztatni, és nyilvánvaló, hogy ők tudatosan tesznek ennek érdekében.