Utcára vonultak a fogyatékkal élők a költségvetés-tervezet miatt


-A A+

Pénteken több nagyvárosban is tiltakoztak a fogyatékkal élők és hozzátartozóik a 2019. évi költségvetés-tervezet ellen, amely szerint a helyi önkormányzatoknak át kellene vállalniuk a kormánytól a gyermekvédelmi és szociális rendszer fenntartását, a fogyatékkal élők juttatását és gondozóik bérét.

A tüntetők szerint ezzel az intézkedéssel bizonytalanná válik többek között a gondozók bére. „Ez elfogadhatatlan. A tervezet arra kötelezi az önkormányzatokat, hogy teljes mértékben finanszírozzák a szociális rendszert, de ez képtelenség. Bármekkora jóindulat is legyen a helyi hatóságokban, nem tudják ezt fedezni” – mondta a Mediafax tudósítójának egy temesvári tüntető, aki szerint a kisvárosok, falvak esetében még nehezebb lesz a helyzet.

Temesvár mellett Gyulafehérváron, Kolozsváron és Bukarestben is több tizen vonultak utcára. A tiltakozók „Mi vagyunk a láthatatlan románok”, „A fogyatékkal élő gyerekek és felnőttek élete nem alku tárgya”, „#sokan vagyunk”, „Utcára vonulunk a kiszolgáltatottakért” feliratú táblákat tartottak a magasba.








EZT OLVASTA MÁR?

X