Jótékonysági edzésnapot tartanak a kerekesszékbe kényszerült sepsiszentgyörgyi sportolóért


-A A+

Egy kerékpárbaleset miatt kerekesszékbe kényszerült sepsiszentgyörgyi sportoló édesanya támogatása érdekében szerveznek jótékonysági edzésnapot Sepsiszentgyörgyön. A Háromszéki Ifjúsági Tanács (HÁRIT), illetve a Fitness Tribe Egyesület fogott össze, hogy egy napon át megmozgassák a háromszékieket, akiknek ugyanakkor lehetőséget teremtenek arra is, hogy adományaikkal segítsék Cârsteanu-Dombi Márta gyógyulását.  

A szombati jótékonysági edzésnapon összekötve a kellemest a hasznossal, a sepsiszentgyörgyiek adományaikkal támogathatják az ügyet, és megmutathatják a közösségi összefogás erejét – mutatott rá Kelemen Szilárd Péter, a HÁRIT elnöke az eseményt ismertető sajtótájékoztatón. Az esemény egyik főtámogatója, a Fitness Tribe Egyesület képviselője, Birtalan Csanád hozzátette: több versenyen is együtt sportoltak Mártával, és lesérülését követően már tavaly decembertől folyamatosan gyűjtik az adományokat.

A jótékonysági edzésnap szombaton reggel 8 órakor Sepsiszentgyörgy főterén kezdődik egy kilenc kilométeres közösségi futással, majd 12 órakor csoportos cross-edzéssel folytatódik a Szabó Kati Sportcsarnokban. Ezt követően szombaton 13 órakor Balázs Vera, a Survivor című műsor gyergyószentmiklósi résztvevője várja közönségtalálkozóra mindazokat, akiket érdekel az egészséges életmód, a helyes táplálkozás, a mozgás öröme, annak jótékony hatásai, de szó lesz a sport nyújtotta pozitív szemléletről és kitartásról is.

A magyarországi Survivor című túlélőshow elődöntőse, Balázs Vera rámutatott: „Jó dolog segíteni! Fontos, hogy megértsék az emberek, hogy mennyire eltörpül a mindennapi életünk egy ilyen eset mellett. Mindenkinek eljöhet a pont az életében, amikor segítségre lesz szüksége. Márta kedves és befogadó személyiség, kitartó nő, aki eldöntötte, hogy felépül, és lábra fog állni, de ehhez szükség van a támogatásunkra.”

A szombati jótékonysági edzésnapon a sepsiszentgyörgyi Szabó Kati sportcsarnokban elhelyezett urnákba gyűjtik az adományokat, hangsúlyozta Jakab-Benke Hajnalka, a HÁRIT sportprogramjaiért felelős alelnöke. Hozzátette: nagyobb összeg felajánlása esetén vizes kulacsot és pólót kapnak ajándékba az önzetlen adakozók. Az anyagi hozzájáruláson túl a résztvevők ruházati cikkeket bocsájthatnak licitre, melynek összegét szintén Márta gyógyulására ajánlják fel a szervezők.

Mint arról beszámoltunk, Cârsteanu-Dombi Márta tavaly szeptemberben, Nizzában leesett egy kerékpárról és balesetet szenvedett. Férje, András így idézte fel a történteket: „Hátával egy útszéli fának ütközött, valószínűleg egy kanálisfedőn veszítve el az irányítást”. Mártának sikerült felgyógyulnia az életveszélyes sérüléseiből, de a gerincére mért hatalmas ütés deréktól lefelé bénultan hagyta. „Hirtelen egy személyből, aki 113 kilométert tudott egyszerre úszni, kerékpározni és futni, olyan ember lett, akinek kihívást jelent az ülés, öltözködés, vagy zuhanyzás” – mondta el a férje.

A pár talált egy lehetséges megoldást, amelyre most gyűjtenek: egy stimuláló chipet ültetnek be mozgássérültekbe, ami áthidalja a sérülést, a stimuláció hatására pedig egy idő után visszanyeri az irányítást lába, szükségletei és a hasizmok felett. Felvették a kapcsolatot több klinikával is, a kezelés végösszege nagyjából 380 ezer euró. „Ebből 180–200 ezret, úgy néz ki, hogy össze tudok szedni saját és családjaink erejéből, ez attól is függ, hogy mit tudok még eladni. A maradékhoz sajnos szükségem lesz segítségre” – mondta el András.

A házaspárt ezen a linken lehet támogatni, közvetlen átutalásokat itt várnak:
Paypal: marta.dombi@yahoo.com
Euro: MARTA CARSTEANU-DOMBI DE57700202700015034503
RON: CARSTEANU DOMBI ANDRAS RO32UGBI0000522008328RON







EZT OLVASTA MÁR?

X