Népszerű a sepsiszentgyörgyi önkormányzat nagycsaládokat támogató prgramja


-A A+

A januárban bevezetett kedvezményrendszert már 110 olyan család igényelte, ahol három vagy annál is több gyereket nevelnek, és eddig 68 családnak hagyták jóvá a kérését.

Antal Árpád polgármester csütörtöki sajtótájékoztatóra meghívta az egyik érintett háromgyerekes családot, és átnyújtotta számukra a kedvezményeket biztosító kártyát, ugyanakkor felhívta a figyelmet, hogy a kedvezményrendszer igénylése nincs határidőhöz kötve, azt folyamatosan lehet kérni a városházán.

Mint arról beszámoltunk, a különböző közszolgáltatásokhoz való ingyenes vagy kedvezményes hozzáférést azon családok számára tették lehetővé, ahol három vagy több gyerek van, a szülők dolgoznak, a gyerekek óvodába vagy iskolába járnak, és nincs adósságuk az önkormányzat fele. A sepsiszentgyörgyi nagycsaládok tagjai számára ingyenes parkolóhelyeket biztosítanak, emellett 75 százalékos árkedvezményt kap a család minden tagja az önkormányzati sport, kulturális, szabadidős központokban és rendezvények belépője esetében.

Így módosítanak a feltételeken

Tekintettel a program iránt való nagy érdeklődésre, a sepsiszentgyörgyi önkormányzat néhány pontban módosítja a tavaly decemberben elfogadott határozatot, hogy növelje a támogatásra jogosult családok számát.

Az új határozat értelmében a kedvezményezettek közé tartoznak azok a sepsiszentgyörgyi lakhellyel rendelkező családok, akik legkevesebb három gyermekkel rendelkeznek, és a gyermekek közül legalább egy kiskorú. A család fogalma azokra a szülőkre vonatkozik, akiknek legkevesebb három gyermekük van, ebből legalább egy 18 év alatti, akit a szülők tartanak el és egy háztartásban élnek. Ebben az esetben csak a kiskorúak és a szülők részesülnek a kedvezményben.

Egy másik módosítás alapján elégséges, ha egy szülő rendelkezik munkahelyi jogviszonnyal, ennek a kritériumnak a régi szabályzatban mindkét szülőnek eleget kellett tennie. Egy másik fontos módosítás a tanulók iskolai hiányzásaival kapcsolatos. A pályázáskor az elmúlt év iskolai hiányzásairól kell igazolást benyújtani, az adott évben pedig az igazolatlan hiányzások száma nem haladhatja meg a 20-at.  Az óvodások és a nulladik osztályosok esetében egy igazolás szükséges az intézménytől, ahová be vannak íratva.  

Antal Árpád rámutatott: ez a kedvezményrendszer leginkább egy gesztus a nagycsaládok irányába, hiszen ez akkora anyagi segítséget jelent, amekkora mértékben tudnak vagy hajlandóak élni vele az érintettek.

„Úgy gondolom, hogy ez egy szép gesztus az önkormányzat részéről. Nagyra értékelem azokat a családokat, akik három vagy annál több gyermeket nevelnek fel, ez kétségkívül egy megpróbáltatás a szülők számára. A segítség, amelyet nyújtun,  több szempontból is szimbolikus. Beszélhetünk ingyenes parkolásról, kulturális intézményekbe és szabadidős központokba való kedvezményes belépésről, de úgy gondolom ez egy gesztus a részünkről, hogy a többgyermekes családok érezzék, mennyire fontosak a városnak. A legnagyobb érték a gyermek, és a legnagyobb befektetés az, ha minél több gyermekünk van” – nyilatkozta Antal Árpád az első kártyák átadása után.








EZT OLVASTA MÁR?

X