Veszélyben van több száz diák vizsgaeredménye a MOGYE-n


-A A+

Több száz diák vizsgaeredménye van veszélyben a marosvásárhelyi orvosi egyetemen, mert a magyar oktatók nem tesznek eleget az új vizsgaszabályzatnak, amely szerintük sérti az akadémiai szabadságot. Nem csak a magyar hallgatók érintettek, az angol nyelvű képzés nemzetközi hallgatói is – számolt be csütörtökön az Erdély TV.

Mint ismert,  az egyetemen a most zajló vizsgaidőszaktól vezették be, hogy azonos tételek és pontozás alapján kell az egyetem román, magyar és angol tagozatán is megtartani a vizsgákat. A magyar oktatók mintegy 90 százaléka december végén aláírásával nyomatékosította, hogy nem fogadja el ezt a vizsgáztatási módot, és hasonló nehézségi fokban, hasonló stílusban, hasonló pontozás szerint, de önállóan megalkotott tételek alapján kéri számon a tananyagot.

A tanárok az egységes vizsgarendszert megalázónak tartják, de a többi között azt is problémásnak látják, hogy kötelezi a közös bibliográfia használatát, és kizárja az oktatásból a román nyelven nem elérhető magyar nyelvű szakkönyveket. Az intézkedés ellen a diák tüntettek is korábban.

A magyar oktatók fél hónap elteltével is kitartanak álláspontjuk mellett, így a diákok nem lehetnek biztosak abban, hogy az egyetem vezetősége jóváhagyja-e a vizsgáik eredményeit. Tóth Máté az ausztráliai Sidney-ből jött Marosvásárhelyre, az angol nyelvű szakon tanul. Mivel van magyar tanárja is, ezért ő és a szaktársai is érintettek a bojkottban.

„Én nem tudom mi fog történni, a tanárnő nyugtatott minket, hisz ha ő ad nekem egy anyagot, akkor nekem abból az anyagból kell vizsgázni, amivel teljesen egyetértek. Nem csak én, nyilván másik évfolyamokról, egytől hatig mindenki ezzel egyetért, meglátjuk mi lesz ebből, mai napon fogunk eredményt kapni, és reméljük, hogy be fogják írni a katalógusba” – nyilatkozta az ETV-nek.

Tóth Mátéhoz hasonlóan Zachár Balázs vizsgaeredményei is veszélyben vannak. Ő Budapestről jött a vásárhelyi egyetemre, magyar szakon tanul. Mindjárt a felvételi után érte az első kellemetlen meglepetés, hiszen senki sem tájékoztatta őt arról, hogy bár papíron magyar nyelvű a szak, a gyakorlati tárgyak románul vannak. A vizsgaszabályzat módosítás szintén kellemetlenül érinti.

A vizsgaszesszió ezen a héten zárul. A diákokat korábban az oktatók és a politikum is arról biztosította, hogy semmiképpen nem sérülnek majd a jogaik, ehhez viszont arra van szükség, hogy az egyetem rektora és román többségű vezetősége kompromisszumkészséget mutasson és elfogadja azokat a vizsgákat is, amelyek az új vizsgaszabályzat értelmében nem érvényesek.








EZT OLVASTA MÁR?

X