Tanév rendje: már szeptember 9-én elkezdődhet a tanítás


-A A+

A szülőket, diákokat és pedagógusokat tömörítő Társadalmi Párbeszéd Bizottság javaslata szerint a következő iskolai év 2019. szeptember 9-én kezdődne és 2020. június 12-ig tartana.

Mint ismert, az oktatási minisztérium kedden közzétette a 2019-2020-as tanév rendjéről szóló rendelettervezetet, amelyről a szaktárca csütörtökön egyeztetett a Társadalmi Párbeszéd Bizottsággal.

A szülők, diákok és pedagógusok azt javasolják, hogy a minisztérium tervéhez képest egy héttel korábban kezdődjön és érjen véget a következő iskolai tanév. Ők is 35 hetes tanévben gondolkodnak, a következőképpen:

Első félév (15 hét):

  • 2019. szeptember 9-én, hétfőn kezdődik és december 20-án, pénteken ér véget
  • Október 26. és november 3. között az óvodások és elemisek vakációznak
  • A háromhetes téli vakáció félévközi vakációvá alakul át, erre 2019. december 21. és 2020. január 12. között kerül sor

Második félév (20 hét):

  • 2020. január 13-án, hétfőn kezdődik és június 11-én, pénteken ér véget
  • A tavaszi vakációra április 4. és április 21. között kerül sor
  • A nyári szünidő június 12-én kezdődik

Mit javasolt a minisztérium?

Mint írtuk, a minisztérium eredeti elképzelése szerint a tanévet egy 14 és egy 21 tanítási hétből álló szemeszterre osztanák. Az első félév 2019. szeptember 16-tól december 20-ig tartana, az óvodások és az elemisek szintén október 26. és november 3. között vakációznának, és a téli szünidő szintén december 21-én kezdődne és 2020. január 12-ig tartana.

A második félévet 2020. január 13.–június 19. közé ütemezné a szaktárca, a tavaszi szünidő 2020. április 4-én kezdődne és április 21-én érne véget. A nyári szünidő június 20-án kezdődne és szeptember 13-án érne véget.

A bukaresti sajtó tájékoztatása szerint a tanügyminisztérium elfogadta a Társadalmi Párbeszéd Bizottság javaslatát. A tanév rendjét a szaktárca vezetőjének miniszteri rendeletben kell majd véglegesíteni.

(Címlapfotó forrása: gandul.info)








EZT OLVASTA MÁR?

X