Magyar iskola a Himalájában, előadássorozat


-A A+

Április 8-án érkezik Kolozsvárra a Himalájában tevékenykedő Csoma Munkabrigád, hogy a Babes Bolyai Tudományegyetem földrajz karának amfiteátrumában tartson előadást.

 A Kőrösi Csoma Sándor nyomdokain tevékenykedő önkéntes csoport tagjai 2008-ban úgy döntöttek, elkezdik Csoma hagyatékának ápolását. Mint mondják, azt szeretnék, ha Csoma kis szobája és a szobát magában rejtő palotaerőd fennmaradna az idők végezetéig Zanglában. Azóta minden nyáron 2-3 hónapig dolgoznak 4 ezer méter magasan a zanglai fejedelem embereivel együtt, hogy megmentsék az épületet az összeomlástól. Jelképes vályogtégla vásárlással támogathatja bárki a munkálatokat.

plakat

A csoport munkálatairól, tapasztalatairól és terveiről színes beszámolót, valamint dokumentumfilmet láthatnak az érdeklődők. Az erdélyi előadássorozat utolsó állomása Kolozsvár, a csoport ugyanis csütörtökön Marosvásárhelyen, pénteken Sepsziszentgyörgyön és szombaton Kovásznán tart előadást.








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X