Eldőlt: így fog kinézni a 2019/2020-as tanév


-A A+

2019. szeptember 9-én kezdődik és 2020. június 12-én ér véget a következő iskolai tanév – jelentette be egy kedd délelőtti sajtótájékoztatón Ecaterina Andronescu tanügyminiszter. A legfontosabb módosítás, hogy megszüntetik a februári szemeszterközi vakációt, a második félév a háromhetes téli vakáció után, januárban kezdődik.

A tanév rendjének meghatározásakor a szaktárca vezetője tulajdonképpen elfogadta a szülőket, diákokat és pedagógusokat tömörítő Társadalmi Párbeszéd Bizottság múlt héten bemutatott javaslatát.

Ennek értelmében az első félév 15, a második félév 20 hétből áll.

Az első félév szeptember 9-én kezdődik és december 20-án ér véget. Október 26. és november 3. között az óvodások és elemisek vakációra mennek, a háromhetes téli vakáció pedig félévközi vakációvá alakul át, erre 2019. december 21. és 2020. január 12. között kerül sor.

A második félév 2020. január 13. és június 11. között tart. A tavaszi vakációra április 4. és április 21. között kerül sor, a nyári szünidő június 12-én kezdődik.

A végzős középiskolás diákoknak 2020. május 29-én ér véget a tanítás, a nyolcadikosoknak pedig június 5-én.








EZT OLVASTA MÁR?

X