Drogfogyasztás ellen tüntettek a diákok


-A A+

A kábítószerfogyasztás negatív következményeire hívták fel a figyelmet azzal a demonstrációval, amit csütörtök délelőtt szerveztek több nagyvárosban.

drogellenes kampany ae 01

Az országos drogellenes hivatal marosvásárhelyi irodája az Iskola másként keretén belül próbálta megszólítani a fiatalokat, általános- és középiskolásokat, arra figyelmeztetve őket, hogy nagyon könnyen el lehet csúszni a kipróbálástól a függőség irányába.

drogellenes kampany ae 02

A szervezők elmondták, az esős idő ellenére több mint kétszáz diák fordult meg a főtéren a drogellenes kampány-rendezvényen. Szinte valamennyi marosvásárhelyi iskolából érkeztek tízesével a tanulók.

drogellenes kampany ae 03

A megkérdezett fiatalok elmondták, tudják, hogy a kábítószerfogyasztás veszélyes, otthon is és az iskolában is szoktak beszélgetni róla, nem is szeretnék kipróbálni. „Ha valaki kíváncsiságból kipróbálja, az könnyen odavezethet, hogy másodszor is kipróbálná, majd mire észrevenné magát, máris függővé vált. Onnan aztán nagyon nehéz az út visszafelé” – magyarázta egy tizenegyedikes diáklány.

foto-100-de-elevi-clujeni-au-participat-la-un-mars-impotriva-drogurilor 2

Kolozsvár is társult az országos demonstrációhoz, a rossz idő ellenére száznál több fiatal vonult fel a belvárosban, a drogfogyasztás ellen tüntetve.








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X