Megszavazták Hargita megye költségvetését


-A A+

 

Hargita Megye Tanácsának áprilisi soros ülésén a fő téma az idei költségvetés elfogadása volt, de ennek megtárgyalása előtt a mintagazdaságokat fenntartó gazdákat díjazták és méltatták példaértékű munkájukat. A tanácskozásnak a csíkszeredai megyeháza márványterme adott helyet csütörtökön.

Hargita Megye Tanácsa idén 156 250,27 ezer lejből gazdálkodik. Ennek az összegnek negyede saját jövedelemből származik, amelyet a megyében termeltek meg a különböző tevékenységek során, illetve a jövedelemadóból helyben maradó összegből tevődik össze.

tanacsules2013apr4-2

A Mintagazdaság program 2013-ban is folytatódik, erre a gazdák maguk jelentkezhetnek, melynek következtében az elbíráló bizottság meglátogatja gazdaságukat – ismertette Márton István, a Hargita Megye Tanácsa Vidékfejlesztési Egyesületének igazgatója. Idén 8 gazda nyert elismerést, akik 1000, illetve 600 lejes pénzjutalomban is részesültek. Kiválóan vezeti gazdaságát Dániel Tibor a tejtermelés és –feldolgozásban, Mátéfi Zoltán a juhtenyésztésben, Erőss Imre a fejőstehén-tenyésztésben, Mátéfi Domokos a fejőstehén- és juhtenyésztésben, Domokos Árpád a fejőstehén-tenyésztésben, ifj. Deák Dénes fiatal gazda, Török Katalin a növénytermesztésben és Szőcs Béla a növénytermesztésben és a gépesítés terén. „Ők azok a gazdák, akikre mindannyian büszkék lehetünk” – fogalmazott Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke. A díjakat Becze István és Sándor Barna megyei tanácsosok adták át.

dijatadas DanielTibor

Az idén kevesebb pénzből, de továbbra is a fejlesztésekre koncentrálnak – mondta Borboly Csaba. A kormánytól kapott pénzek és a saját jövedelem mellett jelentős forrást képeznek az európai uniós pályázatok, ezeknek a támogatásoknak az elnyerését és az ezekből származó összegeket a jövőben növelik, tette hozzá a megyei tanács elnöke. A költségvetés legnagyobb részét a megyei tanács 21 alintézményének tevékenységeire fordítja.

Prioritás az elkezdett munkálatok befejezése, és lehetőség függvényében újabbakat indítanak el. Idén is folytatódnak a Kisvíz és a Kisvillany programok, amelyek idén Székelyudvarhely térségét részesítik előnyben, befejezik az elkezdett beruházásokat, illetve néhány újat is indítanak. Az utak karbantartására 6 millió lej áll rendelkezésre.

A megyei tanács elkülönített egy alapot arra, hogy a kiemelt tevékenységeket jutalmazza, ahogy a gazdákat is a csütörtöki ülésen. Támogatják a gazdaságserkentő programokat, ezek révén segítik a termelőket az eladás folyamatában.

Hargita Megye Tanácsa támogatja azokat a civil szervezeteket, amelyek fogyatékkal élőkkel, hátrányos és veszélyeztetett helyzetűekkel, idősekkel foglalkoznak. Értékes tevékenységet fejtenek ki azok a szervezetek, amelyek a nehéz helyzetben levő családokkal foglalkoznak, de ugyancsak felbecsülhetetlen az önkéntes tűzoltók áldozatkészsége, fogalmazott Borboly Csaba, ezen csoportosulások támogatására pályázati lehetőségeket biztosít idéntől a megyei tanács. A lakosság egészségi állapotára is odafigyelnek, a hosszútávú eredményekre is számítva, ezért a különböző korosztályok szűrővizsgálatait is támogatja a megyei vezetés.








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X