Szülők figyelmébe: így zajlik a beiratkozás az előkészítő osztályokba


-A A+

Az elemi oktatásba való beiskolázás módszertanát ismertette közleményében a kisebbségi oktatásért felelős államtitkári kabinet sajtóirodája. Elöljáróban leszögezik: az eddigiekhez képest jelentős változás nem történt. 

Azokat a gyerekeket lehet az előkészítő osztályokba beíratni, akik 2019. augusztus 31-ig betöltik a hatodik életévüket, valamint szülői kérésre azokat is, akik 2019. december 31-ig lesznek hatévesek és a pszichoszomatikus felmérés alapján alkalmasak az iskolakezdésre. 

Hol, mikor és hogyan?

A szülők a beiratkozási kérvényt a választott iskolában tehetik le a beiratkozás első szakaszában, 2019. március 4–22. között. Az űrlap március 4-től online is kitölthető a http://inscriere.edu.ro/ honlapon, ám ez esetben is kell személyesen érvényesíteni az iratkozást az adott iskolában. 

A gyerekek pszichoszomatikus felmérése a Megyei Erőforrás és Nevelési Tanácsadó Központ szervezésében, szakértők, szükség esetén iskola- és háziorvosok irányításával zajlik 2019. február 26. és március 20. között az MENTK székhelyén vagy kihelyezett módon óvodákban.

Hová lehet beíratni a gyerekeket?

Ha a szülők a lakcímükhöz legközelebb eső körzeti iskolába íratják be gyermeküket, ő automatikusan felvételt nyer, amennyiben viszont más iskolát választanak, a helyek függvényében az általános, majd a sajátos megkülönböztető kritériumok a döntőek. Az általános megkülönböztető kritériumok a következők: fogyatékosságot igazoló orvosi dokumentum; árvaságot, félárvaságot vagy nevelőotthonban, nevelőszülőknél való nevelkedést igazoló okirat; nagyobb testvér(ek) hallgatói jogviszonya az illető iskolában. 

A sajátos megkülönböztető kritériumokat a tanintézmények állítják össze, de azoknak garantálniuk kell az esélyegyenlőségét, nem lehetnek kirekesztőek a gyerekek szociális és/vagy anyagi helyzete szempontjából, továbbá bejutásuk nem függhet faji, nemzeti, vallási, felekezeti, nemi stb. hovatartozásuktól sem. 

A beiratkozási űrlap kitöltésekor a megfelelő mező bejelölésével fenn lehet tartani a helyet a körzeti iskolában arra az esetre, ha a gyerek nem jutna be a kívánt tanintézménybe. 

A beiratkozáshoz szükséges dokumentumok: 

  • beiratkozást kérvényező formanyomtatvány 
  • a szülő/törvényes gyám személyi igazolványának eredetije és másolata (+válás esetén a szülői felügyeleti jogot és a gyermek állandó lakhelyét igazoló okirat)
  • a gyerek születési bizonyítványának eredetije és másolata
  • az iskolakezdéshez megfelelő pszichoszomatikus fejlettséget igazoló okirat (amennyiben a gyerek 2019. szeptember 1. és 2019. december 31. között tölti be a hatodik életévét)
  • általános és/vagy sajátos megkülönböztető kritériumokat igazoló okirat(ok)

Az előkészítő osztályba való beiratkozással kapcsolatosan további információkat a szülők az iskolák által február 26. és március 9. között szervezett nyílt napokon és a megyei tanfelügyelőségek honlapján kaphatnak. 

A beiratkozás első szakaszának eredményeit az iskolákban és a megyei tanfelügyelőségek honlapján teszik közzé március 29-én.

 

 

 








EZT OLVASTA MÁR?

X