Megvan a hargitai medvegarázdálkodás mérlege


-A A+

Ötvennyolc szarvasmarha, huszonhat juh, öt ló, hetvenegy tyúk és házinyúl, negyvenhat szétvert kaptár és tizenöt hektár tönkretett zab- és kukoricatábla. Ennyi írható a medvék számlájára Hargita megyében egy, a Környezetvédelmi Ügynökség által a prefektusi hivatalnak a napokban eljuttatott jelentésben.Medve

A szakemberek véleménye szerint a medvék megszokták, hogy a települések közelében táplálékhoz juthatnak, de az élőhelyükön megforduló emberek is megzavarják őket, ezért gyakran elhagyják azt és a közeli falvakba járnak le táplálkozni. A tavalyi vadászati statisztikákból kitűnik, hogy a 2011-2012-es vadászidényben a megye területén összesen 49 medvére adtak kilövési engedélyt, ebből a vadászok 48 állatot kaptak puskavégre. A Környezetvédelmi és Erdőgazdálkodási Minisztérium Hargita megyében 44 medve kilövésére adott ki engedélyt a 2012-2013-as idényre. A környezetvédelmi ügynökség jelentésében többek között az áll, hogy a medvék kilövését a környezetük, az ott élő állatvilág, illetve a mezőgazdasági területek és gazdaságok védelme indokolta, de közegészségügyi és közbiztonsági szempontokat is figyelembe vettek.

A medvék kilencvenöt százalékát vendégvadászok lőtték ki, akik a trófea értékének megfelelően 3500-8000 eurós összegeket fizettek ki egy-egy medve elejtéséért. A hazai vadászok valamivel kevesebbet, 1000-2000 euró közötti összegeket fizetnek egy trófeáért.

A szakemberek 2012-es becslése szerint Hargita megye mintegy 900-1050 példányos medvepopulációval rendelkezik.








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X