Hétfőn kezdődik a próba-kisérettségi
Hétfőn kezdődik a hetedikesek és nyolcadikosok országos próba-képességfelmérője. A próbavizsgára mintegy 350 ezer tanulót várnak.
Hétfőn román nyelv és irodalomból, kedden matematikából, szerdán anyanyelvből mérik fel a diákok tudását. Az eredményeket március 22-én teszik közzé.A tanügyminisztérium közleménye szerint a próbavizsgázó tanulóknak minden nap 8 óra 30 percig kell elfoglalniuk helyüket a teremben, 9 órakor osztják ki a tételeket, és két óra áll majd rendelkezésre ezek kidolgozására.
A tételsorokat az Országos Felmérő és Vizsgáztató Központ szakemberei állítják össze, a javítást pedig minden esetben a vizsgázó diák iskolájában tanító két pedagógus végzi, „objektív és egységes kiértékelést biztosító kulcs alapján”.
A próba-képességfelmérő eredményeit iskolán, illetve osztályon belül beszélik meg, és a tanuló vagy szülő igénylésére a kapott jegy bekerülhet a naplóba is.
A szimuláció célja hozzászoktatni a tanulókat a vizsgakörülményekhez, felmérni a tudásukat és pótolni az esetleges hiányosságokat, hogy minél jobb eredményeket érjenek el a júniusban immár élesben zajló országos tudásfelmérőn - mutat rá még a szaktárca közleménye.
- 34916 órája
NBA: Stephen Curryt nézni egy sima edzésen is élmény (VIDEÓ) - 34918 órája
Kiváltságokkal jár majd a koronavírus elleni oltás beadatása? - 34918 órája
Férfi kézi BL: vesztes finálék után végre győzni szeretne a Telekom Veszprém - 34920 órája
Megkéselte a szomszédja, mert túl hangosan horkolt - 34921 órája
Ilyen igazolást kapunk a koronavírus elleni oltás után - 34921 órája
„Imádkozz, és törekedj a jóságra” – így nevelte fel hét gyermekét a 101 éves, székelyföldi Marcsa néni