Megszüntették az eljárást a 2016-os székely szabadság napján indokolatlanul bírságoló csendőrök ellen


-A A+

A kolozsvári katonai ügyészség megszüntette az eljárást a marosvásárhelyi csendőrök ellen, akik a Székely szabadság napján 2016-ban tartott felvonulás után megalapozatlanul állítottak ki bírságolási jegyzőkönyveket a felvonulás résztvevői, önkéntes rendfenntartói nevére, sőt olyanokéra is, akik nem vettek részt a tiltakozáson. 

A kivizsgálás eredményeit összefoglaló 18 oldalas ügyészségi dokumentumot, és az ehhez fűzött következtetéseket a felvonulást szervező Székely Nemzeti Tanács (SZNT) sajtóosztálya juttatta el hétfőn a médiának. 

A 2016 március 10-én tartott marosvásárhelyi megemlékezés, felvonulás és tiltakozás végén a csendőrség szóvivője még azt nyilatkozta a sajtónak, hogy a rendezvény rendbontás nélkül végződött, de egy héttel később a csendőrség arról számolt be, hogy a tüntetésen készült videofelvételek tanulmányozása után 84 embert megbírságoltak meg összesen 70 800 lej értékben. Azóta a bíróság valamennyi bírságot érvénytelenítette. 

A megalapozatlanul bírságoló csendőrök ellen az SZNT háttérszervezeteként működő Siculitas Egyesület tett büntető feljelentést. E feljelentés kivizsgálásának az eredményeiről tájékoztatta a 18 oldalas dokumentumban az ügyészség Izsák Balázst, a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) és a Siculitas Egyesület elnökét. A dokumentumból kiderül, hogy a Kolozsvári Katonai Ügyészség meghallgatta a sértettet, a tanúkat, és a szabálysértési jegyzőkönyvek kiállítóit. Nem terjesztette azonban ki a vizsgálatot azokra a magasabb beosztású csendőrtisztekre, akik az elkövetők vallomásai szerint utasították őket arra, hogy büntessék meg a szervezést segítő, előre bejelentett önkénteseket. Az ügyészség megállapította, hogy nyolc megbüntetett személy nem is volt jelen a felvonuláson, és ebből azt a következtetést vonta le, hogy a csalás bűntettének tényálladéki elemei valóban léteznek. Nem találta viszont az ügyészség a csendőröket bírságolásra utasító vezető beosztású csendőrtisztek hatalmi visszaélésének a tényálladéki elemeit. 

Az SZNT közlése szerint a Siculitas Egyesület nem nyújt be fellebbezést az ügyészségi végzés ellen, mert úgy véli: „méltánytalan és igazságtalan lenne a parancsot teljesítő és a jegyzőkönyveket kitöltő beosztott altisztek megbüntetése”. Az egyesület igazgató tanácsa ugyanakkor felhatalmazta Izsák Balázst, hogy hozza nyilvánosságra az ügyészségi végzést. 

Az SZNT sajtószolgálata közölte: a Székely szabadság napján a 2016 után szervezett felvonulásokon a csendőrség már tiszteletben tartotta a vonatkozó törvényeket.








EZT OLVASTA MÁR?

X