Hamarosan elkészül a bözödújfalusi Összetartozás Templomának alapja


-A A+

Jó ütemben halad az Összetartozás Templomának építése. Miután idén januárban elkezdődött a templomot tartó cölöpök lehelyezése, a Katan Consulting kivitelező cég néhány héten belül, mind a 30 cölöpöt a helyére tette. A tartóoszlopok 12 méter mélyre érnek le, egyenként 88 cm átmérőjűek. Ezek biztosítják majd a bözödújfalusi Összetartozás Templomának stabilitását – közölte hétfőn az erdőszentgyörgyi polgármesteri hivatal.

Jelenleg a cölöpök összekötésén dolgozik a kivitelező vállalat. Az építést lebonyolító Bözödújfaluért Egyesület saját közösségi oldalán számol be a munkálatok előmeneteléről, így tájékoztatva minden támogatót. Ezáltal lehetővé teszi, hogy a világ minden pontjáról követhessék az Összetartozás Templomának felépülését.

A kivitelező mérnök, Seres Tamás szerint a munkálatok terv szerint haladnak, a szerződésbe foglaltakat sikerül tartani, és amennyiben nem jön közbe váratlan tényező, ami kedvezőtlenül befolyásolná a további munkálatokat, 2019. július végére kész lesz a templom.

Csibi Attila Zoltán, Erdőszentgyörgy polgármestere elmondta, egyre közelebb kerülnek az elképzelés megvalósításához, miszerint az Összetartozás Templomát augusztus 3-án át tudják adni, ugyanis ekkor lesz az évtizedek óta megszervezett, hagyománnyá vált Bözödújfalusi Találkozó. A Bözödújfaluért Egyesület elnöke, Személy Zsolt Dénes, bizakodó. Elmondta, hogy a templom építési költségeit 300 ezer euróra becsülték, azonban ennél több lesz a végösszeg, ugyanis voltak olyan kiadások, amivel nem számoltak, így az építkezési költségeket 320 ezer euróra becsülték.

A négy és fél éve folyó adománygyűjtés során számos jóakaró hozzájárult az építési költségekhez, azonban még mindig hiányzik 100 ezer euró. A magánszemélyek, egyházak, a Maros megyei és az anyaországi önkormányzati támogatásokon túl, a magyar állam, azaz a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. is hozzájárult egy jelentős összeggel az Összetartozás Templomának építési költségéhez.

Az adománygyűjtés továbbra is folyamatban van, hiszen az egyesület kasszája megcsappant a költséges alapozási munkálatok megtérítése után. Ezért arra kérnek mindenkit, hogy népszerűsítse, és járuljon hozzá a templomépítéshez, amit a továbbiakban is a Bözödújfaluért Egyesület számlájára utalhatnak az alábbi adatok alapján:

BANCA TRANSILVANIA – TARGU MURES
ASOCIATIA BOZODUJFALUERT, COD CLIENT 257338, SWIFT: BTRLRO22
HUF RO86BTRLHUFCRT0257533801
EUR RO73BTRLEURCRT0257533801
RON RO26BTRLRONCRT0257533801








EZT OLVASTA MÁR?

X