A román romakirály lett a világ romáinak az elnöke


-A A+

Az önmagát roma királynak tekintő Florin Cioabát választották hétfőn a Nemzetközi Roma Szövetség elnökévé a szervezet Nagyszebenben tartott nyolcadik kongresszusán.Florin-Cioaba-presedinte-romi

A Mediafax hírügynökség jelentése szerint Florin Cioabă a lengyelországi Stanislaw Stankiewiczet váltja a szövetség élén. A megválasztása utáni sajtótájékoztatóján Florin Cioabă általa "roma útlevélként" említett igazolványt ígért a Nemzetközi Roma Szövetség büntetlen előéletű tagjainak - írta az Agerpres hírügynökség.

A roma szövetség új elnöke elmondta, ő maga már rendelkezik ilyen igazolvánnyal. Be is mutatta a Lettországban kinyomtatott zöld színű okmányt, amelyet tíz euróért lehet kiváltani. A "roma útlevél" viselője személyi adatait és származási országa nevét tartalmazza. "Ez egy olyan útlevél, amely a közösségen belül érvényes" -  fogalmazott a szövetség elnöke. Hozzátette: annak kiváltói a roma közösséghez való tartozást, a közösség iránti elhivatottságot fejezhetik ki az okmány által.

Florin Cioabă elmondta, arra számít, hogy Európa-szerte 15 ezer roma folyamodik az okmányért, amellyel segélyekhez juthatnak majd a szövetség Nápolyban és Párizsban megnyitandó irodáiban, amelyek afféle roma konzulátus szerepét töltik majd be.

Florin Cioabă 50 milliósra becsülte a világ roma népességét, amelyből mintegy 13 millió él Európában. A Nemzetközi Roma Szövetség mintegy 400 ezer tagot számlál.  A szövetség kongresszusa vasárnap kezdődött Nagyszebenben. A rendezvényen felszólalt Elena Băsescu néppárti európai parlamenti képviselő, a román államfő lánya is.

A Nemzetközi Roma Szövetséget 1971-ben hozták létre, első kongresszusán döntötték el, hogy április 8-át a romák világnapjává nyilvánítják. A nagyszebeni kongresszuson Európa 35 országából, valamint Amerikából, Indiából és Ausztráliából vettek részt roma küldöttségek.








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X