Hét vidékfejlesztési programot finanszíroz a háromszéki önkormányzat


-A A+

Játszótérépítést, kultúrházak, iskolák-óvodák, sportbázisok, családorvosi rendelők, kórházak felújítását és felszerelését, iskolatáska- és afterschool-programokat támogat jelentős összegekkel Kovászna Megye Tanácsa, jelentette be a csütörtöki megyeinfón Tamás Sándor. A háromszéki tanácselnök elmondta, idén is folytatják azokat a fejlesztési programokat, amelyek egyenként nem rúgnak akkora összegre, hogy hazai vagy uniós forrásokra lehessen pályázni, viszont fontosak a helyi közösségek számára, meghatározzák a vidéki élet mindennapjait.

Tamás Sándor rámutatott, hogy az elmúlt években az volt a szabály, hogy programonként 10 000-10 000 lejre pályázhattak a helyi önkormányzatok, amelyeknek még egyszer ekkora összeget kellett hozzárendelniük saját forrásokból. Idén annyiban változtattak, hogy – mivel a rendelkezésre álló költségvetés megengedi – programonként 25 000-25 000 lejt biztosítanak a pályázó településeknek, és azok is ugyanekkora összeggel kell hozzájáruljanak.

A háromszéki tanácselnök felidézte, hogy 2012 óta 19 településen épült köztéri játszótér, a 120 vidéki kultúrházból 69-et újítottak fel, 22 sportbázist korszerűsítettek, felújítottak 16 vidéki családorvosi rendelőt, illetve támogatták 13 vidéki iskola és óvoda felújítását.

Tamás Sándor hozzátette: idén azt az újítást is bevezették, hogy a helyi fejlesztési programok keretében már nemcsak felújításokra lehet pályázni, hanem kultúrotthonok, iskolák-óvodák, orvosi rendelők, kórházak, sportlétesítmények berendezéseinek vásárlására is. Másrészt az iskola-óvoda felújítási programot úgy módosították, hogy már nemcsak vidéki települések, hanem tízezer lakosnál kisebb városok is pályázhatnak, ezáltal kiterjesztik a programot Kovásznára, Barótra és Bodzafordulóra is.

Az afterschool-programot a Diakónia Alapítvány bonyolítja le, a civil szervezet a költségek felét fedezi, másik felét a helyi önkormányzatok állják, de az ő részük felét a megyei tanács vállalta át. Tavaly öt iskolai csoport délutáni étkeztetésére és a délutáni foglalkozásokat levezetők javadalmazására 60 000 lejt költött a megyei tanács, ez a program összköltségének 25 százaléka.








EZT OLVASTA MÁR?

X