Önkéntesek megtisztították a csíkszeredai Suta-tó környékét


-A A+

Több mint húsz önkéntes csatlakozott ahhoz a hulladékgyűjtési akcióhoz, ami szombaton zajlott a Csíkszereda melletti Suta-tó környezetében. A résztvevők három óra alatt negyven zsáknyi szemetet szedtek össze, amelynek elszállításáról a térségi hulladékgazdálkodási vállalat gondoskodik.

A csíkszeredaiak egykor népszerű kirándulóhelye mára meglehetősen lehangoló képet mutat. A lecsapolt tó helyén több méteres gaz nőtt, a mederben és környékén pedig az emberi gondatlanság tanújeleként nagy mennyiségű szemét fogadja az arra járókat. Ennek összegyűjtésére vállalkozott egy lelkes csapat: engedtek a közösségi oldalon terjedő felhívásnak és kesztyűt húztak, zsákot ragadtak.

Rusz-Ajtony Eszter, az esemény egyik főszervezője elmondta, hogy figyelemfelkeltésnek, gondolatébresztőnek szánták az akciót. „Vajon képesek-e az emberek tenni valamit a földért, vagy belefulladunk a műanyagba?” – fogalmazott. A szervező örömét fejezte ki a sok fiatal jelenlétéért, akik javarészt a Határlépők elnevezésű önszerveződő csoport felhívására jelentkeztek. A különböző érdeklődésű fiatalok a különböző kezdeményezések alkalmával gyakran fognak össze.

A háromórás munka eredménye negyven zsák hulladék, amelyet a tó régi gátjára gyűjtöttek össze. Egyszerű és elkeserítő a válasz arra a kérdésre, hogy miket dobnak el az emberek – mindent. A műanyag palackoktól a használt ruhákon át az építkezési hulladékokig széles skálán mozgott az összegyűjtött szemét, amelyet szelektíven szedtek zsákokba a résztvevők. 

A Suta-tó árvízvédelmi okokból kialakított mesterséges víztározó Csíkszereda keleti határában található, eredeti funkciója szerint a Fitód patak árhullámait hivatott megfékezni. Az egy nagy tóból és három kisebb ülepítőből álló vésztározó rendszer és környéke a legnagyobb vízfelület lecsapolásáig rendkívül népszerű volt a környékbeliek és a csíkszeredaiak körében is. Sokan jártak ide kirándulni, horgászni, sportolni. A tavat 2007-ben csapolták le, miután a 2006 évi tavaszi árhullám során repedéseket fedeztek fel a gát szerkezetében. Azóta sem kezdődött el a tó rehabilitációja, pedig időről-időre felvetődik a tó újrafeltöltése. Jelenleg csupán az egyik kisebb tómederben található még valamennyi víz. A Suta-tó még ebben az állapotában is számos állat és növényfajnak nyújt otthont.







EZT OLVASTA MÁR?

X