Édességmentes pénztárak létrehozására kötelezné a boltokat Benkő Erika képviselő


-A A+

A gyerekeiket egészséges életmódra nevelő szülőkön próbál segíteni Benkő Erika háromszéki RMDSZ-képviselő, aki törvénymódosítással előírná a nagy bevásárlóközpontok számára, hogy a kisgyerekes családok számára kötelező módon működtessenek egy olyan kijelölt pénztárt, ahová nem helyeznek ki édességeket, és más egészségtelen élelmiszereket.

A politikus tervezetének indoklása szerint a túlzott édességfogyasztás elhízáshoz vezet,  és több betegség – cukorbetegség, szív- és érrendszeri panaszok - kialakulását okozhatja. Európában a felnőtt lakosság 17 százaléka elhízott, 52 százalék pedig túlsúlyos, Románia Európában a második helyen áll a gyerekkori elhízás számát tekintve – hívja fel a figyelmet Benkő Erika.

A sepsiszentgyörgyi politikus kifejtette, szülőként mindenki tapasztalta, hogy milyen nehéz megmagyarázni a kisgyerekeknek, hogy „nem ehetnek töméntelen mennyiségű édességet”. Az édességmentes kasszák létrehozására vonatkozó törvénymódosítás tervezet azt a célt szolgálja, hogy bevásárláskor és a vásárolt termékek kifizetésekor a szülőknek ne kelljen azzal szembesülniük, hogy a gyerekük mindenféle édesség megvásárlását követeli.

„A pénztárak mellé kipakolt édességek ugyanis pontosan ezt a célt szolgálják, hogy a szülő ne tudja kikerülni ezeket”- fejtette ki Benkő Erika. Hozzátette: vannak már üzletek, amelyek anélkül, hogy törvény kötelezné őket, önként létrehoztak már édességmentes pénztárt.

Az RMDSZ háromszéki képviselője elmondta, az édességmentes kasszák kötelező létesítéséhez módosító javaslatot nyújtott be a termékek és szolgáltatások piaci forgalmazását szabályzó 2000/99-es kormányrendelethez, amelynek vonatkozó cikkelyét úgy módosítaná, hogy minden szupermarket kötelező módon működtessen egy olyan pénztárt, amelyet a kisgyerekes családok vehetnek igénybe, és ahova a boltok nem helyeznek ki édességet, sem más egészségtelen élelmiszert. Benkő Erika szerint a módosító indítványát párthovatartozástól függetlenül több képviselő kollégája is támogatja.








EZT OLVASTA MÁR?

X