Civilek segítik a szociális ellátórendszert Háromszéken


-A A+

Háromszéken civil szervezetek egészítik ki a hatóságok szociális ellátórendszerét. Kovászna megye önkormányzata a szűkös költségvetése ellenére idén megnövelte a szociális tevékenységek támogatására elkülönített, megpályázható összegeket – jelentette be Tamás Sándor.

A háromszéki önkormányzat elnöke szerint bár a saját költségvetésük csökkent, tavalyhoz képest idén 70 ezer lejjel, összességében 270 ezer lejre növelték a pályázati támogatások összegét. Azért volt szükség a pályázati pénzalapok növelésére, mert nőtt az igénylő szervezetek száma és bővültek azok szolgáltatásai.IMG 3251 szocialis halozat sajtotajekoztato vargyasi

Vass Mária, a Szociális Gondozási és Gyerekvédelmi Vezérigazgatóság igazgatója elmondta, az általa vezetett intézmény 2007-től kezeli a pályázati alapot. A pályázatok kiírásakor elsősorban olyan szolgáltatásokra figyelnek, amelyeket az igazgatóság ellátási tevékenységéből hiányoznak, vagy prevenciós jelleggel bírnak. Ezt a hiányt az utóbbi években a civil szféra hatékonyan átvállalta, így civilek működtetik az otthoni beteggondozó szolgálatokat és a nappali központokat.

Az idei szociális alapból a Diakónia Keresztény Alapítvány számára 109 ezer lej, a Caritas számára 85 ezer lej, a Háromszéki MÁRA Egyesület részére 20 ezer lej, a Vöröskereszthez 9 ezer, Dévai Szent Ferenc Alapítvány számára 30 ezer lej, valamint a Laura Ház számára 17 ezer lej jut.








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X