Részben térítésessé tennék a magánegészségügyi ellátórendszert


-A A+

Közvitára bocsátották azt a sürgősségi kormányrendeletet, amely lehetővé tenné a magánegészségügy szolgáltatásait igénybe vevő pácienseknek, hogy a szolgáltatás valós ára és az egészségbiztosítási pénztár által megtérített összeg közti különbséget fizessék ki.

Sorina Pintea egészségügyi miniszter elmondta, a betegeknek lehetőségük lesz majd választani az állami és a privát egészségügyi szolgáltató között. „Ha egy páciens magánrendelőbe megy, fizet.(...) Végtére is, ki kell emelnünk a magánkézben levő egészségügyi szolgáltatókat a szürke zónából” – vélekedett, mert a magán szféra „egészíti ki az állami rendszert ott, ahol mi nem győzzük”.

A szaktárca vezetőjének tájékoztatása szerint a sürgősségi rendeletet két elfogadásra váró jogszabály követi majd, hogy július elsejétől bevezethessék az új keretszerződéses rendszert az új normákkal. A szóban forgó rendelet lehetővé teszi a magánszolgáltatók számára, hogy kiszámlázzák a pácienseknek a szolgáltatás valós ára és az egészségbiztosító pénztár által megtérített összeg közti különbséget, nyomatékosított.

Cristian Hotoboc, a magántulajdonban lévő egészségügyi szolgáltatók érdekvédelmi szervezetének (PALMED) elnöke azt mondta, a 2006/95-ös törvényt módosító rendeletnek az lesz a célja, hogy változtatásokat eszközölhessenek a keretszerződésen, de az új keretszerződés szerint sem kell majd fizetni az alapszolgáltatásokért. „Lesz egy alapcsomag az analízisek esetében is, a radiológiai vizsgálatoknál is, és ezekért a magánszolgáltatóknál sem fog kelleni fizetnie senkinek” – szögezte le Hotoboc. Hozzátette: azok a szolgáltatások lesznek részben térítésesek, amelyek bonyolult és drága eljárással történnek, például a mágneses rezonancia vagy a komputertomográfos vizsgálat.

A közvitára bocsátott tervezet célja egységes szabályozás révén lehetőséget teremteni az egészségügyi biztosítással rendelkező személyeknek, hogy igénybe vehessék a CNAS-vel szerződésben álló magánegészségügyi intézmények szolgáltatásait úgy, hogy csak a magáncég által megszabott ár és az állami biztosító által fedezett összeg közti különbözetet fizessék ki.








EZT OLVASTA MÁR?

X