Tizenkilenc fiatal végzett az Erdélyi Politikai Iskola II. évfolyamán


-A A+

Hat megyéből tizenkilenc résztvevő vehetett át diplomát szombaton annak elismeréseként, hogy sikeresen elvégezte az Erdélyi Politikai Iskola második évfolyamát. Az elméleti és gyakorlati tudást egyaránt kínáló képzésekre Kolozsváron, Budapesten, Bukarestben és végül Marosvásárhelyen került sor.

Az Mathias Corvinus Collegium (MCC), az RMDSZ, a MIÉRT, a Polgári Magyarországért Alapítvány és a Miniszterelnökség partnerségben szervezte meg immár második alkalommal az Erdélyi Politikai Iskola nevű, négy hétvégés képzéssorozatot. Az intézmények, szervezetek képviselői a diplomaosztón jótanácsaikat is tolmácsolták a frissen végzetteknek. „Az EPI egy közösséggé vált, ahol számíthatunk egymásra. Használjátok a jövőben is ezt a kapcsolati hálót!” – fogalmazott az MCC ügyvezető igazgatója, Szalai Zoltán.

Dr. Orbán Balázs, a Miniszterelnökség parlamenti és stratégiai államtitkára leszögezte: az Erdélyi Politikai Iskola kiemelten fontos politikai kezdeményezés, hiszen hozzájárul ahhoz, hogy a magyar-magyar kapcsolatok a fiatal generáció vonatkozásában is megerősödjenek. „A magyar-magyar kapcsolatok megvalósítói, katalizátorai mi magunk leszünk, ezért fontos, hogy ismerjük egymás gondolatait, problémáit, a számunkra fontos dolgokat” – fogalmazott. Arra kérte a végzősöket, vigyék az EPI jóhírét, hogy a harmadik évfolyam is olyan sikeres és színvonalas legyen, mint az első kettő volt. 

„Nagyon büszke vagyok erre a projektre, hiszen ez egy lehetőség, hogy tudáshoz, tapasztalathoz jussatok. Egy jó vezető mindig tanul, és a tudás ma, a 21. században a legfontosabb erőforrás. Rengeteg a munka és az olyan, új típusú kihívás, amelyhez új típusú tudásra van szükség” – mutatott rá az Erdélyi Politikai Iskola legfőbb céljára Porcsalmi Bálint ügyvezető elnök, majd hozzátette: a május 26-ai európai parlamenti választás is ilyen, sorsdöntő kihívás. 

„Az EP-választások történetében talán a legfontosabb lesz a május 26-ai. Számunkra egyértelmű a tét: legyen kisebbségvédelmi törvény és ne csökkenjenek a gazdáinknak, településeink fejlesztésére szánt támogatások. Arra kérlek, adjátok tovább ezt az üzenetet, vegyetek részt a kampányban, segítsetek abban, hogy május 26-án emelt fővel, büszkén tudjuk mondani: van erős, magyar képviselet! Ne csak túléljük, hanem nyerjük meg ezt a választást!”

Vincze Loránt EP-képviselőjelölt örömmel nyugtázta, hogy van politikai utánpótlás Erdélyben, hogy vannak elkötelezett fiatalok, akik azt tanulmányozzák, hogyan lehet jól végezni a közösségi munkát. „Van és lesz bőven tennivaló, amivel foglalkozhattok ma és a jövőben is, legyen szó akár az autópályákról, akár azokról a kisebbségellenes támadásokról, amelyekből egyre több jut a magyaroknak Erdélyben.”

Miután köszönetet mondott a szervezőknek, támogatóknak és előadóknak, Oltean Csongor, a MIÉRT elnöke arra mutatott rá, mennyire téves elképzelés az, hogy a fiatalokat nem érdekli a politika, a közélet. „Ha más cáfolat nem lenne, az EPI kapcsán tapasztalt túljelentkezés, és az, hogy ti itt vagytok, egyértelműen ellent mond annak, hogy közömbösek vagytok a közélet iránt. A fiatalokat érdekli a jövőjük, bele akarnak szólni, és erre bizonyíték az Erdélyi Politikai Iskola” – szögezte le.

Geréd Imre, az EPI kezdeményezője is erre erősített rá, hiszen bár a résztvevők egy része a MIÉRT, illetve tagszervezeteinek holdudvarából került ki, nagyon sok olyan fiatal is végzett, akinek eddig nem volt köze politikához, közélethez. Közölte: bízik benne, hogy az Erdélyi Politikai Iskolában szerzett tudás hozzájárul majd a résztvevők versenyképességéhez, szülőföldön való boldogulásához.








EZT OLVASTA MÁR?

X