Törvénytervezet: töröljék el a jegyeket testnevelésből


-A A+

A gyerekek tornatermi teljesítményének jegyben való értékelése helyett a minősítések (kitűnő, jó, elégséges, elégtelen) bevezetését javasolják minden iskolai ciklusban, írt a Hotnews.

A törvénytervezet PSD-s kezdeményezőinek indoklása szerint sok esetben hátrányos megkülönböztetéshez vezet az, hogy a gyerekek testnevelés órán is jegyet kapnak, és az osztályközösséget „ügyes” és „gyenge” tanulókra osztja.

A kezdeményezők kitérnek arra is: a jelenlegi osztályozás különösen kellemetlen a túlsúlyos és kórosan elhízott gyerekeknek, akik alkatukból kifolyólag nem tudnak megfelelő teljesítményt nyújtani, ezért orvosi felmentéssel próbálják megúszni a testnevelés órákat. Szerintük a jegyek eltörlése ezeket a gyerekeket is bátorítaná arra, hogy mozogjanak és vegyenek részt a tornaórákon.  

A tanügyi törvényt módosító tervezetben továbbá azt hangsúlyozzák, hogy az ügyesség és a gyorsaság helyett az igyekezetet és a befektetett munkát kellene értékelni.  








EZT OLVASTA MÁR?

X