Eldőlt: nem lesz mélygarázs Marosvásárhely főterén


-A A+

Engedett a társadalmi nyomásnak és visszavonta a marosvásárhelyi tanács a város főterére tervezett mélygarázs megépítését előíró határozatot. Egyúttal az építkezés miatt felvett bankkölcsön hasznosításáról is döntöttek.

Már a keddi, éves költségvetésről szóló rendkívüli tanácsülésen is sejteni lehetett, a relatív többséget alkotó RMDSZ-frakció meggondolta magát, és eláll a főtéri mélygarázs tervének támogatásától, az erre szánt összeget ugyanis Peti András RMDSZ-es tanácsos javaslatára az utolsó pillanatban kivették a 2019-es költségvetésből. Az önkormányzati képviselő döntését megkeresésünkre azzal indokolta, hogy a mélygarázs terve a vártnál nagyobb társadalmi ellenállást váltott ki.

„Az RMDSZ frakció tagjai meghívást kaptak több rendezvényre, beszélgetésekre, fórumokra, vitaműsorokba, és ezeken a beszélgetéseken egyértelművé vált, hogy a társadalmi ellenállás sokkal nagyobb, mint arra előzetesen lehetett számítani, azaz a város elsöprő többsége, noha elismeri a parkolók hiányát, nem úgy gondolja hogy ez a legszerencsésebb megoldás. Ennek megfelelően az RMDSZ átértékelte az álláspontját” – mondta a Maszolnak Marosvásárhely korábbi alpolgármestere.Nem lett volna elegendő csak a költségvetés módosítása, mondta a mélygarázs tervezetét már a kezdetektől ellenező Szabad Emberek Pártjának (POL) képviselője, Pápai László. Szerinte ugyanis Peti András módosítása nem volt elegendő, hiszen a mélygarázs megépítését előíró tervezetet nem szüntette meg. A POL ezért annak visszavonását kérte a mai, csütörtöki soros ülésen. Amit a tanács végül egyetlen ellenszavazattal elfogadott.

A mélygarázs megépítésére korábban már bankkölcsönt igényelt a város, ennek az összegnek az elköltésére most más célokat javasolt a dr. Magyary Előd, az RMDSZ frakcióvezető-helyettese.

„Úgy láttuk, hogyha ez most átment, akkor valamire felhasználjuk, értelmesebbre a pénzösszeget, és főleg olyan projektekre, ami a következő években megvalósítható. Tehát buszvásárlás, utcák feljavítása, a dr. Bernády György Általános Iskola épületének manzárdosítása.”

Egyelőre nem oldódik meg a parkolóhiány

A POL képviselői szerint ugyanakkor új helyszínt kell keresni a mélygarázs, vagy parkolóház számára. „A lényeg az, hogy szükség van parkolóhelyekre, csak nem a főtér alatt. Ezért javasoltunk két másik helyszínt, amelyeken együtt jóval több parkolóhelyet lehetett volna létrehozni, mint a földalatti garázsban” – mondta el Pápai László. Ennek érdekében határozattervezetet nyújtottak be, amit viszont nem támogatott a tanácsban relatív többséget alkotó RMDSZ.

„A mi tervezetünk arról szólt, hogy állítsunk fel tárgyalóbizottságot, amely megpróbálja megvásárolni a telkeket, mivel mind a kettő magánkézben van. Úgy néz ki, hogy az RMDSZ nem szeretné ezt.” Pápai hangsúlyozta, hogy pillanatnyilag az RMDSZ-frakció a mérleg nyelve a tanácsban.

Magyary Előd, az RMDSZ frakcióvezető-helyettese azt mondta: azért nem szavazták meg a tervezetet, mert nem szerepeltek abban „olyan technikai leírások, információk, amelyek alapján dönteni tudtak volna”. Pápai László erre az érvre úgy reagált, „azt jelenti, hogy nem olvasták el az anyagot.”








EZT OLVASTA MÁR?

X