Ez fájhat: nincs már ingyenes fogászati ellátás


-A A+

Közleményben tiltakozott Fogorvosok Kamarája amiatt, hogy az Országos Egészségbiztosító Pénztár áprilistól teljes mértékben megvonta a fogászati kezelésekre fordított állami támogatást. Mint fogalmaznak, az Európai Unióban precedens nélküli intézkedést súlyosbítja, hogy az egészségügyi minisztérium előzetesen sem a fogorvosokat, sem a pácienseket nem tájékoztatta szándékáról.

A fogászati kezelések törlése az ingyenes orvosi szolgáltatásokat tartalmazó alapcsomagból alkotmányellenes a kamara szerint, mivel alapvető emberi és alkotmányos jogát vonja meg az adófizetőknek.copil-dentist

Az intézkedés nyomán többé nem ingyenesek a sürgősségi fogászati beavatkozások, sem a kiskorúak negyedévenkénti fogászati ellenőrzése, sem a tanulmányaikat végző 18-26 év közötti fiatalok félévenkénti ellenőrzése, és megszűnnek a kiskorúaknak és nyugdíjasoknak járó kedvezmények is. Ezeket eddig az alapcsomag tartalmazta.

Eugen Nicolăescu miniszter szerint az ingyenes fogorvosi ellátásokra egyelőre nincs keret, és majd a költségvetés-kiigazításkor megpróbálnak forrást előteremteni erre az egészségügyi szolgáltatásra. A biztosító az intézkedést úgy kommentálta: politikai döntés született, amely ellen az intézmény semmit nem hetet.

Ez még csak a kezdet

A Hargita Megyei Egészségbiztosító Pénztár, akárcsak az ország valamennyi pénztára, áprilisra már nem is kapott pénzt a kiskorúak és nyugdíjasok ingyenes vagy ártámogatott fogászati kezelésére, így egyetlen szerződéskiegészítést sem írt alá fogorvosi rendelőkkel. És ez még csak a kezdet. Korábban az egészségügyi miniszter többször utalt arra, hogy szükségesnek látja az alapcsomag további módosításait, így további orvosi szolgáltatások ingyenessége szűnhet.korhaz

Egyelőre törvény szerint semmiféle műtétért, kezelésért vagy ellátásért nem kell fizetnie egyelőre a biztosítottnak Románia területén, ha olyan kórházban kezelteti magát, amelynek szerződése van az Országos Egészségbiztosítóval, nyomatékosította megkeresésünkre Duda Tihamér, a Hargita Megyei Egészségbiztosító Pénztár vezérigazgatója.

Az alapcsomagban szereplő orvosi szolgáltatásokhoz minden biztosított ingyen hozzáférhet. Ehhez a családorvos által kiállított küldőlapra vagy szakorvos által írt kórházi beutalóra van szüksége. A törvény értelmében a kezeléshez szükséges orvosságokért sem kérhet el pénzt az egészségügyi intézmény, hálapénzt is csak számla ellenében, mint felajánlást fogadhat el az intézmény a betegtől.2agyas

Kivételt képez az az eset, ha a kórház olyan, az alapcsomag által nem támogatott extra feltételeket, szolgáltatásokat biztosít a betegnek, amelyek nincsenek benne a szerződésben, mint például az egyes kórházak által létrehozott szállodai körülmények (egy, vagy két ágyas szobák, hűtőszekrény, kábeltévé, internet hozzáférés, stb) vagy a beteg által kért különleges étrend.

Ha például egy szemészeti beavatkozást olyan magánklinikán végeznek, amely nem áll szerződésben a biztosítóval, a műtétet és a járulékos kezelést a beteg fizeti, a biztosító csak a beültetendő implantátum árát fizeti ki – magyarázta Duda Tihamér.

Pszichoterápiáért fizetni kell

Továbbra sem ingyenes viszont a pszichoterápia, magyarázta Duda Tihamér, ugyanis a keretszerződés értelmében a biztosító nem köthet szerződést pszichológusokkal. Azonban erre is létezik egy kiskapu: akkor lehet ingyenesen igénybe venni a pszichoterápiát, ha a beteg olyan pszichiátriai osztályon kap kezelést, ahol ez a szolgáltatás egy pszichológus alkalmazásával működik, mint melléktevékenység.
Egyébként a pszichés megbetegedésekre használt hatékonyabb orvosságok, így az antidepresszánsok és antipszichotikumok meglehetősen drágák, ezek jobbára teljes, vagy részleges ártámogatásban részesülnek. Ám néhány legújabb generációs hangulatstabilizátor (ketiapin, excitalopram) nem, vagy csak kismértékben támogatott.psiho

A csíkszeredai M. József lapunknak elmondta, a számára felírt gyógyszerek nem ártámogatottak, ezért havonta több mint 900 lejébe kerülnének. Azonban a PharmAcces nevű alapítványon keresztül ingyen hozzájut. "Mindössze egy kis kék, vonalkóddal ellátott kártyát kell felmutatnom abban a patikában, amely tagja a szervezetnek és ingyen megkapom a gyógyszereimet. Hátránya, hogy kevés az ilyen patika, Csíkszeredában is csak egyről tudok, ahol biztosan elfogadják a kártyát" – mondta a bipoláris zavarral kezelt férfi.

Mit tartalmaz az egészségügyi alapcsomag?

Az Országos Egészségbiztosító Pénztár honlapján ismertetett alapcsomag értelmében ingyenes kezelés jár bárkinek – függetlenül attól, hogy biztosított vagy nem – sürgősségi ellátás esetén és abban a helyzetben, amikor a beteg vélhetően járványos betegség áldozata.
Az alapcsomagba foglalt támogatott kezelés valamennyi biztosítottnak:

Megelőzés: terhesség alatt az anya és a magzat fejlődésének követése (akár biztosított az anya, akár nem), a csecsemő fizikai és pszichomotorikus fejlődésének követése, halálos betegségek felfedezését célzó időszakos kivizsgálások, védőoltás-kampányok, családtervezés (függetlenül a nő biztosított-státuszától). A 18 éves kor fölötti biztosítottak időszakos orvosi vizsgálatra járhatnak a halálos kimenetelű betegségek megelőzéséért.terhes

Kezelések az alapcsomagból: orvosok és asszisztensek által ellátott egészségügyi kezelés bármilyen betegség esetében annak gyógyítására, a szövődmények megelőzésére és a szenvedés enyhítésére, esetenként a felépülésre.

Sürgősségi ellátás, diagnosztika és ezzel kapcsolatos széleskörű kivizsgálások, orvosi kezelés, sebészeti kezelés és egyes rehabilitációs kezelések, gyógyszeres kezelésre és életmódra vonatkozó előírások. A biztosító által szavatolt szolgáltatások csak a minisztérium által jóváhagyott egészségügyi intézményekben vehetők igénybe térítésmentesen.

A kórházi ellátás alapcsomagjában a következő szolgáltatások állnak: kivizsgálás, diagnosztika, orvosi, sebészeti és gyógyszeres kezelés, gondozás, rehabilitáció, gyógyszerek és egészségügyi kellékek, eszközök használata, szállás és étkezés. Az egészségügyi kezelés időtartama nincs szabályozva, a kezelő orvos belátása szerint alkalmazzák.

A kedvezményes gyógyszerek mellett valamennyi biztosított számára szavatoltak a következő egészségügyi szolgáltatások:
Látáskiegészítő vagy látást javító eszközök, halláskiegészítő vagy hallást javító eszközök, végtagok használatát javító eszközök (ortoprotézisek), fizikoterápia, otthoni beteggondozás, egészségügyi szállítás sürgősség vagy bizonyos kivizsgálások és kezelések esetében, amelyek nem végezhetők el a beteg otthonában.

Nem téríti a biztosító a következőket: szakmai betegségek, munkahelyi balesetek és sporttevékenységek alkalmával történt balesetek orvosi ellátása, munkahelyi vagy sportegészségügyi ellátás; különleges szakmai hozzáértést igénylő egészségügyi szolgáltatások; fogászati ellátás; magas színvonalú szállodai körülmények a kórházi ellátásban; esztétikai beavatkozás 18 év fölött; bizonyos gyógyszerek, eszközök és különleges szállítás igénybevétele; a biztosított személy egészségi állapotára vonatkozó orvosi papírok kiállítása; mesterséges megtermékenyítés; szerv- és szövetátültetés, kivételt képeznek ez alól az Országos Szervátültetési Intézet által nyilvántartott és a biztosító által is jóváhagyott esetek; egyes látást és hallást javító eszközök, mint például a szemüveg és a hallókészülékbe járó elemek; egyes fizikoterápiás és rehabilitációs szolgáltatások; az egészségügyi és szociális intézmények keretében kínált nem egészségügyi ellátás; szakmai betegségek klinikáin elvégzett szolgáltatások; munkaegészségügyi szolgáltatások.








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X