Még egy napig lehet beiratkozni az előkésztő osztályba


-A A+

A háromszéki gyerekek közel felét már beíratták előkészítő osztályba szüleik, tájékoztatott Palela Rădiţă. A Kovászna megyei főtanfelügyelő-helyettes sajtótájékoztatón elmondta: összesen 2300 előkészítő osztályos kisdiákra számítanak, és közülük 1117-et már beírattak szüleik az ősszel induló 61 osztály valamelyikébe.

Újdonság, hogy interneten is be lehet iratkozni, a szülő kitölti az oktatási minisztérium honlapján a formanyomtatványt, majd az iratkozás periódusa alatt bevihetik az iskola titkárságára a szükséges iratokat. Ezzel a lehetőséggel eddig 60 háromszéki szülő élt. A Kovászna megyei tanfelügyelőség honlapján minden információ megtalálható, sőt az osztályokat is meg lehet nézni fényképeken.beirat

Mint arról beszámoltunk az iratkozás idén két szakaszban történik: az első szakasz április 2. és 22. között zajlik. Azok a gyerekek, akik valamiért kimaradtak, május 8. és 17. között a második fordulóban iratkozhatnak iskolába. Palela Rădiţă azt ajánlja az érintetteknek, hogy ne hagyják utolsó napra az iratkozást, hogy elkerüljék a sorbaállást. Az előkészítő osztályokba azok a gyerekek mehetnek, akik augusztus 31-ig betöltik a hat évet. Aki szeptember 1. és december 31. között tölti a hat évet, azoknak a pszicho-pedagógusok felmérése alapján javasolják, hogy maradjon még egy évet az óvodában, vagy már kezdheti az iskolát. A főtanfelügyelő-helyettes szerint az előkészítő osztályokban tanító 160 háromszéki pedagógus számára júniusban és júliusban szerveznek ingyenes felkészítőket. Ugyanakkor arra hívta fel a figyelmet, hogy az óvodákba való beiratkozás idén csak akkor kezdődik, amikor lezárták a beiskolázásokat, vagyis leghamarabb június 1-jén.

Országos szinten már csaknem 90 ezer gyereket írattak be előkészítő osztályokba, a beiratkozás első szakasza pénteken zárul.








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X