Szent György Napok-értékelő: „A sárkány újra köztünk jár”


-A A+

Sikeres városnapot zártunk, még akkor is, ha a sárkány szelleme visszatért és itt kísért közöttünk – mondta hétfőn, a Szent György Napok kiértékelő sajtótájékoztatóján Antal Árpád sepsiszentgyörgyi polgármester.

Az elöljáró szerint ez a város és a régió ritkán és csak rövid ideig lehet felszabadult és vidám, hiszen mindig vannak „sárkányok”, amelyekkel meg kell küzdeni, hiszen a városnapok végén ismét hallatta a hangját. Antal Árpád arra utalt, hogy a városünnepet záró tűzijáték előtt a hangfalakból hörgő-morgó hangok töltötték meg a főteret, jelezve, hogy az a sárkány újra köztünk jár, azzal a mindennapokban meg kell küzdeni.

Antal Árpád rámutatott: például az Úzvölgyében máris megjelent a „sárkány” és a mi feladatunk, hogy azt is legyőzzük. Hozzátette: polgármesterként örül annak, hogy sokan jól érezték magukat a sepsiszentgyörgyi városnapokon, de közösségi vezetőként megfogalmazódott benne a kérdés, hogy vajon csak ünnepelni és bulizni tudunk nagyon sokan, vagy össze tudunk gyűlni akkor is, amikor jogainkat kell megvédeni, amikor hősi halottainkat forgatják ki sírjaikból.

Szintet lépett a Szent György Napok

A 28. Szent György Napokra visszatérve, Antal Árpád elsősorban a belvárosban lakóknak köszönte meg, hogy ismét „kibírták és elviselték” a városnapokat, amely több tízezer embernek jelent szórakozást, de a belvárosban lakóknak felfordul az életük.

A polgármester úgy véli, a városnapokat záró ex-Nightwish énekesnő, Tarja Turunen koncertjével szintet lépett a Szent György Napok, hiszen egy „kortárs”, éppen karrierje csúcsán lévő énekesnő lépett fel a városnapokon. Hozzátette: fontos, hogy a Szent György Napokat ne hasonlítsuk a nagy fesztiválokhoz, mert két alapvető különbség is van köztök. Egyik, hogy a Szent György Napok a város ünnepe, másik, hogy ingyenes. Nem tudnak a nagy fesztiválok által leszerződött százezer eurós együtteseket megfizetni – szögezte le Antal Árpád.

A polgármester úgy értékelte, hogy az idén 12 naposra bővült városünnep kellően szellős és laza volt, így az érdeklődők több eseményre is el tudtak jutni. Visszajelzésekre alapozva kifejtette: a kultúrkert programját pozitívan értékelték, és a művészeti líceum udvarán berendezett közösségi színpad is révbe ért. Összességében a tervezett 239 programból csak 2 esemény – a sugásfürdői majális és a vidámpark – maradt el.

A városnapokon nincs helye a zászlós felvonulásoknak

A Szent György téri helyszín minden idők legjobb produkcióját hozta, még akkor is, ha a román népzenével kapcsolatos kompromisszumok, amit a román civil szervezetek nyomására kénytelenek voltak megkötni, nem hozzáadtak, hanem elvettek ennek a helyszínnek az értékekéből – mutatott rá Antal Árpád. Mint arról beszámoltunk idén a Szent György tér a SzimPlatz nevet viselte, amely az alternatív zenekaroknak, utcazenészeknek, artistáknak, illetve a fogyatékkal élő zenészeknek fellépési lehetőséget biztosító Outsider Music Feszt nevű esemény helyszíne volt.

A háromszéki román civil szervezetek nyomására viszont a SzimPlatz-ra be kellett fogadni a román népzenei fellépőket is, mivel azok nem fogadták el, hogy a magyar népzenei fellépőkhöz hasonlóan a művészeti líceum udvarán berendezett közösségi színpadon vagy a Székely Nemzeti Múzeum udvarán lévő kultúrkertben lépjenek színpadra. Ez a kompromisszum nem volt szerencsés, állapította meg Antal Árpád, aki visszajelzésekből ítélve arra a következtetésre jutott, hogy a román folklór előadások nem tettek hozzá, inkább elvettek, az egyébként alternatív zenei helyszín kínálatából.

„Nem volt szerencsés az sem, hogy egyesek a városnaphoz nem illő zászlós felvonulásokkal akartak kitűnni” – összegezett, arra utalva, hogy egy Ioan Lăcătușu által vezetett társaság hatalmas piros-sárga-kék zászlókkal vonult fel szombaton a Moldovai köztársaságbeli Cimpoieșul népzene- és néptáncegyüttes műsora után. Antal Árpád szerint a városnapokon egyik fél részéről sincs helye a zászlós felvonulásoknak.

A Maszol érdeklődésére kifejtette: jövőben egységesíteni szeretnék a SzimPlatz kínálatának jellegét. Leszögezte: nem a népzene ellen szól, viszont azt javasolja, hogy próbálják különválasztani a népzenei kínálatot. Akár a főtéren is szólhat reggeltől estig népzene, de ehhez találjanak egy másik időpontot, ne legyen az a városnapokon.

Jövőre nem lesz kultúrkert?

Knop Ildikó, a Szent György Napok programkoordinátora „pozitív és sikeres” újításként emelte ki a SzimPlatz bevezetését és jó döntésnek nevezte, hogy az Ifjúsági udvar visszaköltözött a Romudvarba, még akkor is, ha a közelben lévő Kultúrkerttel való „hangkeveredésre” megoldást kell találni. Hozzátette: a Székely Nemzeti Múzeum tervezett felújítási és korszerűsítési munkálatai miatt elképzelhető, hogy jövő évben nem tudják berendezni a kultúrkeret, de ennek a helyszínnek keresnek alternatívákat. Knop Ildikó hozzátette, az időjárás miatt törölt sugásfürdői majálist valamelyik májusi hétvégén meg fogják szervezni.

Szentgyörgyön van igény másfajta színházi előadásokra is

Antal Árpád visszatért az idei városnapokat megelőző sárkányos akcióra is, amit „ötletesnek és kreatívnak” nevezett. „Bízok abban, hogy azok, akik az elején kritikusak voltak és fanyalogtak, most, amikor már látják a történetet egészében kibontakozni, kicsit kellemetlenül érzik magukat azért mert lehurrogták a sárkányos történetet” – mondta.

A polgármester hozzátette, hogy a hozzá érkező visszajelzések alapján kiemelkedő volt a rétyi Kováts András fúvószenekar filmzene-koncertje, illetve Kolcsár József színművész egyéni előadása és a gyerekváros programjai is. „Az, hogy a gyergyószentmiklósi és kolozsvári színházak előadásaira néhány óra alatt elkeltek a jegyek, azt mutatja, hogy más jellegű színházra is van igény, amire oda kell figyelni. Ez semmiben nem csökkenti a Tamási Áron Színház értékét, de szélesíteni kell a kínálatot” – vélte. Erdély András, a városnapok szóvivője hozzátette, a kulturális hét fizetős előadásaira 4447 jegyet adtak el, összesen 116 740 lej értékben.

Eljárás indult a törvénytelenül működő vidámpark ellen

A Szent György Napok ideje alatt a sepsiszentgyörgyi Gyöngyvirág utcában az önkormányzat engedélye nélkül építettek és működtettek vidámparkot. Ennek kapcsán Antal Árpád újságírói kérdésre kifejtette: a város által a Sepsi Arénához tervezett vidámpark egyrészt azért is maradt el, mert a különböző játékokat működtetők nem akartak oda menni, mivel egy társaság engedély nélkül letelepedett a Gyöngyvirág utcában.

Antal Árpád szerint ez a csapat arra szakosodott, hogy városról-városra jár, és nem érdekli az engedélyezés, nem estek kétségbe attól, hogy nem kaptak engedélyt az önkormányzattól, hanem ügyvédeik megfenyegették a városháza munkatársait, hogy hivatali visszaélésért eljárást indítanak ellenük. A polgármester szerint a fogyasztóvédők és a pénzügyi hatóság (ANAF) végezte a dolgát, megbírságolták az illegális vidámparkot működtetőket, mégsem hagyták abba ezt a tevékenységet. Jövőben azt szeretnénk, hogy mindenki érezze, hogy a városban vannak szabályok, amiket be kell tartani. „Remélhetőleg, ilyen nem fog megtörténni” – mondta Antal Árpád.

Tisztaságot és rendet szeretnének

A Szent György Napok helyszínein a Tega köztisztasági vállalat összesen 304 hulladékgyűjtő edényt helyezett ki, amelyeket nap közben tíz alkalmazott folyamatosan ürített, tehát volt ahová a szemetet eldobni. Reggelenként 50 ember takarított, és a négy nap alatt összesen 350 köbméter szemetet gyűjtöttek össze, összegzett Erdély András szóvivő. Antal Árpád pedig hozzátette, hogy többen is megjegyezték, hogy Sepsiszentgyörgy tiszta és rendezett város.

Hozzátette: előfordultak negatív dolgok is, például egy árus az Erzsébet parkban öntötte el az összegyűlt olajat, vagy az ‘56-os emlékparkban felállított közösségi színpadot nem bontották szét, hanem végighúzták a parkban és ezzel felszakították a gyepet.

Már szervezik a jövő évi Szent György Napokat

Knop Ildikó programkoordinátor bejelentette, hogy elkezdődött a jövő évi Szent György Napok szervezése. A 2020-as városünnepre április 24-e és május 3-a között kerül sor. Antal Árpád szerint az egyik első módosítás az lesz, hogy a főszínpadot legalább egy „színpadnyival” hátrább teszik, hogy nagyobb tömeg befogadására alkalmas nézőteret alakítsanak ki. Magyarázata szerint a főtér prefektúra előtti, jelenleg homokkal borított részét néhány héten belül rendezni kívánják és jövő évben egy színpadnyi hellyel hátrább tudják tenni a nagyszínpadot.

Kapcsolódási pontokat keresnek az Erdélyi Magyar Fesztiválszövetséggel

A Maszol felvetésére, miszerint éppen a sepsiszentgyörgyi városnapok ideje alatt történt az Erdélyi Magyar Fesztiválszövetség megalakulása, ahol nem szerepel a Szent György Napok, Antal Árpád polgármester kifejtette: már évekkel ezelőtt volt szó erről a szövetségről. Szerinte két kategória van: az egyik a nagy, belépődíjas fesztiválok, mint az Untold vagy Electric Castle, illetve az egyszerű városnapok.

„Nem vagyunk egy súlycsoportban, mivel a Szent György Napok valahol a két kategória között van” – mondta Antal Árpád, aki leszögezte: „Nem különcködünk, nyitottak vagyunk az együttműködésekre, csak meg kell nézzük, hol vannak a találkozási pontok, ahol tudjuk egymást erősíteni”. Hozzátette: a sepsiszentgyörgyi városnapok egyik helyzetelőnye, hogy minden évben ez az első nagyobb rendezvény, ez nyitja a fesztiválszezont.








EZT OLVASTA MÁR?

X