A családok hétvégéje zajlik Csíkszeredában


-A A+

Ha május, akkor a Csíki Majális nyitja meg kapuit a központi parkban, Csíkszereda szívében. Az esemény az előző évekhez hasonlóan idén is a család köré építi fel programjait, családi piknik, szoknyás biciklizés, rengeteg gyermekfoglalkozás, közösségi főzés, koncertek lesznek vasárnapig.

A Csíki Majálist idén is az Aktív Közélet Egyesület szervezte meg, számos partnerrel együtt, és mint a szervezőcsapat részéről Becze István megyei tanácsos elmondta, többek között kertészeti szakmai előadásokat is hallgathatnak az érdeklődők. A programokat hivatalosan szombat délben nyitották meg, de már péntek délelőtt kezdetét vette a családok hétvégéje, egyebek mellett kertészeti kiállítással és vásárral, valamint gazdasági témájú rendezvénnyel a Csíki Vállalkozók Egyesületének szervezésében. Szombaton szoknyás biciklizést szerveztek, vasárnap pedig családi piknik lesz.Vizi Balázs a Petőfi36 projekt menedzsere az általuk szervezett várostörténeti óriás fényképes villámcsődületre hívta fel a figyelmet, amelyet akárcsak az első két nap, vasárnap is 17 órakor indítanak a Tulipán áruháznál, ahonnan a Szabadság térre, majd a központi parkba vonulnak át. Továbbá szakmai előadásokat tartanak az online bántalmazásról, az innovációról és a tervezett Erdélyi Fotótörténeti Múzeumról, valamint az érdeklődők virtuálisvalóság-expóra (Virtual Reality Expo) is ellátogathatnak.

Mindezek mellett kiemelendő még a háromnapos kézműves- és székelytermék-vásár, amelyen a bőrdíszműveken, kerámián és hagyományos élelmiszereken kívül pálinka is kapható széles választékban.A Szabadság téri nagyszínpadon szombaton a Teddy Queen és a Kiscsillag, vasárnap a No Sugar és a Kowalsky meg a Vega lép fel.

A Bethlen Gábor Alap, az Agrárminisztérium, és Hargita Megye Tanácsa által támogatott rendezvény részletes programja megtekinthető a www.csikimajalis.ro oldalon.








EZT OLVASTA MÁR?

X