Szennyező bányaiszap került az Oltba Felcsíkban


-A A+

Legalább harminc köbméter szennyező anyag kerülhetett az Oltba Balánbánya határában a hét elején, írja a szekelyhon.ro. Csíkszentdomokos közelében valakik ellopták a bezárt rézbánya két tisztítórészlegét összekötő vezeték egy részét, a bányaiszap emiatt került az élővízbe.

„A szakembereket kell megkérdezni, hogy az Oltba ömlő bányavíz milyen nehézfémeket tartalmazhatott, az viszont biztos, hogy károsította a folyó élővilágát. Az utóbbi években, a rézbánya bezárása után újra élettel telt meg a folyó, ám veszélyes, hogy az ilyen szennyezésekkel újabb maradandó károsodást szenvedhet a folyó élővilága" – figyelmeztetett Ferencz Alajos, Csíkszentdomokos polgármestere.

A szennyezésről a Hargita megyei prefektúra annyit közölt az Agerpres hírügynökséggel, hogy az iszap és a bányavíz legalább negyedórán keresztül folyhatott a folyóba, megközelítőleg harminc köbméter. A környezetvédelem munkatársai mintát vettek a folyóból, ezeket Brassóban fogják megvizsgálni.

Ferencz Alajos szerint nemcsak az említett eset okozhat gondot, hanem a Domokos közelében található négyes – várbükki – ülepítő sorsa is. A zagytározó bezárását tavaly kezdték el: kiépítették a védőgátat, nekiláttak a leföldelésnek is, ám idén februárban pénzhiány miatt leálltak a munkálatokkal. „Muszáj folytatni a minisztérium által finanszírozott tevékenységet, mert csak így lehet megelőzni egy olyan, jövőbeli katasztrófát, ami az egész felcsíki térségre veszélyt jelenthet" – summázta Csíkszentdomokos polgármestere.








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X