FRISSÍTVE – Vizsgálatot indított a nép ügyvédje a betegeket sértegető ápolónők ügyében

-A A+

FRISSÍTVE: Nyilvánosságra került csütörtökön egy videofelvétel arról, ahogyan sértegetik és megalázzák a betegeket a bukaresti sürgősségi kórházban. Az egészségügyi miniszter súlyos szankciókat helyezett kilátásba, a nép ügyvédje meg hivatalból vizsgálatot indított.

A felvételt az egyik beteg rögzítette, és felöltötte a Facebookra. A videón látszik, amint három ápolónő szidalmazza a magatehetetlen betegeket, egyiküket még halállal is fenyegették. A kórház vezetősége elhatárolódott a történtekről, és közölte, hogy összehívták a fegyelmi bizottságot az ügyben.

„Egyértelműen elhatárolódunk a három ápolónő viselkedésétől. A Bukaresti Egyetemi Sürgősségi Kórház korrekt, emberi bánásmódot alkalmaz a betegekkel szemben, és semmiféle fizikai vagy szóbeli agressziót nem tolerál” - olvasható az egészségügyi intézmény közleményében, amely hozzáteszi, hogy a videón szereplő három ápolónő ellen „a tett súlyosságának megfelelő” szankciót fognak alkalmazni.

Sorina Pintea egészségügyi miniszter a lehető legsúlyosabb büntetést, vagyis munkaszerződés-felbontást javasolta csütörtökön a felvételen látható kórházi ápolónőknek. „Nehezemre esett végignézni. Nem tolerálhatjuk ezt a fajta viselkedést. Aki nem érez hivatástudatot a beteggondozásra, annak nincs mit keresnie az egészségügyi rendszerben” - jelentette ki a tárcavezető.

 Hivatalból vizsgálatot indított a nép ügyvédje a bukaresti Sürgősségi Egyetemi Kórházban történt incidens miatt, amelynek során az ápolók betegeket szidalmaztak és bántalmaztak, és az esetről videofelvétel került nyilvánosságra.

Victor Ciorbea ombudsman pénteken közölte, hogy a vizsgálat amiatt indult, mert valószínűleg sérült az alkotmány 22-es és 34-es, az élethez, a testi-lelki épséghez, illetve az egészség védelméhez való jogot garantáló cikkelye.  

Vizsgálatot indított a nép ügyvédje

EZT OLVASTA MÁR?

X