FRISSÍTVE - Úzvölgye: rendőrségi ügy lett az illegális keresztek letakarásából


-A A+

Az Úzvölgyi Civil Akciócsoport nevű szervezet csütörtökön műanyag zsákokkal takarta le az úzvölgyi magyar katonatemetőben illegálisan elhelyezett betonkereszteket a „helyzet rendeződéséig”. FRISSÍTÉS1: Az Úz-völgye Kezdeményező Bizottság leszedte a keresztekről a zsákokat. FRISSÍTÉS2: Az ügyben vizsgálódik a Bákó megyei rendőrség.

A csütörtöki akcióról a csoport „néhány anonim aktivistája” tájékoztatta a Maszolt. Szerkesztőségünkbe eljuttatták a petíciójukat is, amelynek lényege: remélik, hogy a „pártfüggetlen erdélyi magyarok” figyelemmel követik az úzvölgyi magyar katonatemető ügyét, és belekapcsolódnak ennek rendezésébe, és nem nézik nemtörődöm módjára ölbe tett kézzel, „amint a politikum ismét elhasal”.

Egyébként az Úz-völgye Kezdeményező Bizottság felhívására válaszolva csütörtök estétől péntek délelőttig politikusok, háromszéki történészek, fiatalok, valamint hagyományőrző egyesületek képviselői őrséget állnak az első világháborús magyar sírkertnél, hogy szükség esetén megakadályozzák a magyar haditemetőben jogtalanul felállított román emlékmű és betonkeresztek felavatását.

Mint arról korábban beszámoltunk, a Bákó megyei Dormánfalva önkormányzata eredetileg pénteken, május 17-én tervezte katonai ceremóniával felavatni az Úz-völgyében felépített román ortodox keresztet és a hozzá tartozó, 52 „ismeretlen román katona” emlékére felállított betonkeresztet. Constantin Toma polgármester azonban az európai parlamenti választások kampányára hivatkozva elhalasztotta az ünnepséget.

FRISSÍTÉS1Helyszíni tudósítónk jelentése szerint az Úz-völgye Kezdeményező Bizottság felhívására őrséget álló személyek még csütörtök este leszedték a keresztekről a műanyag zsákokat. Az Úz-völgye Facebook-csoportban többen elítélték az Úzvölgyi Civil Akciócsoport "anonim aktivistáinak" akcióját.

"Ezzel két dolgot üzentek a román sovinisztáknak: 1. Mi is pont olyan szinten állunk mint ti, egyformán surmók vagyunk! 2. Most, hogy mi rátettük a kezünket a keresztjeitekre a törvényes megoldás helyett, most már szabad a gazda nektek is!" – írta a csoport adminisztrátora.

FRISSÍTÉS2:  A Bákó megyei rendőrség szóvivője a Mediafax hírügynökségnek adott nyilatkozatában elmondta, hogy a sajtóban megjelent fényképek alapján hivatalból indítottak helyszíni vizsgálatot a keresztek becsomagolása ügyében. Ennek eredményétől függően az ügyészség dönti majd el, hogy lesz-e felelősségre vonás. 








EZT OLVASTA MÁR?

X