Mentor Klub: októberben folytatódik a BBTE tehetséggondozó programja


-A A+

Lezárult a harmadik Mentor Klub, a Babeș–Bolyai Tudományegyetem magyar tagozatának tehetséggondozó programja, amelynek keretében a felvételt nyert diákok egy teljes tanéven keresztül olyan interaktív foglalkozásokon és előadásokon vehettek részt, amelyek az ún. soft skillek fejlesztését célozták. Októberben indul a negyedik kiadás, közölte az egyetem.

A soft skillek, mint a megfelelő kommunikációs készség, a hatékony időmenedzsment vagy az eredményes tárgyalástechnika olyan személyes kompetenciáknak tekinthetőek, amelyek manapság legalább annyira fontosak a munkaerőpiacon való elhelyezkedés során, mint a szakmai felkészültség és az előzetesen megszerzett tárgyi tudás. Az egyetemi évek alatt ezeknek a személyes készségeknek a fejlesztésére kevesebb lehetőség jut.A BBTE Mentor Klub ezen hivatott változtatni, ezáltal pedig egy hiánypótló tehetséggondozó program, ahol a felvételt nyert diákok foglalkozások és képzések révén sajátíthatják el, illetve fejleszthetik azon személyes készségeiket, amelyeknek később az egyetemen, a munkahelyen vagy akár a mindennapokban is nagy hasznát veszik.

A 2018–2019-es tanévben a program keretében összesen 28 diák vehetett részt a kétheti rendszerességgel megszervezett interaktív műhelymunkákon, amelyek tíz különböző témakört jártak körül. A diákok többek között tanulástechnika, stresszkezelés, tárgyalástechnika, személyes márkaépítés, időmenedzsment, valamint előadástechnika témakörökben kaptak gyakorlatban hasznosítható tanácsokat.

A program negyedik kiadása 2019 októberében indul. A jelentkezés továbbra is nyitott szakiránytól függetlenül minden olyan diák számára, aki alap- vagy mesterképzéses tanulmányait a Babeș–Bolyai Tudományegyetemen végzi. További információk a Mentor Klub hivatalos weboldalán olvashatóak.








EZT OLVASTA MÁR?

X