Letöltendő börtön jár a Csíkszentmárton alpolgármestere elleni vádakért


-A A+

Letöltendő szabadságvesztéssel büntetik azokat az úzvölgyi temetővel kapcsolatos bűncselekményeket, amelyekkel gyanúsítják Csíkszentmárton alpolgármesterét, de ügyvédje szerint az európai parlamenti választásokat követően el fog csendesedni az ügy, és nem lesz folytatása. Annál is inkább, mert a vádak nem állnak meg a lábukon.

Mint írtuk, László Antalnál csütörtök hajnalban házkutatást tartottak, majd az alpolgármestert bekísérték a Hargita megyei rendőrség csíkszeredai székhelyére. Ügyvédje, Sükös József a Maszolnak pénteken elmondta: az elöljárót lopással, rongálással és ütlegeléssel gyanúsítják George Simion független európai parlamenti képviselő feljelentése nyomán, aki azt állítja, hogy bántalmazták az úzvölgyi magyar katonai temetőben.

A szélsőséges nézeteiről ismert román aktivista két társával érkezett múlt pénteken a temetőhöz, ahol szóváltásba keveredtek az ott tartózkodó magyarokkal, akik kegyeletüket leróni érkeztek a sírkerthez. Az ügyvéd szerint a csíkszentmártoni alpolgármester és munkatársai a temető karbantartási munkálatait végezték, László Antal békítő szándékkal ment oda a vitatkozó felekhez. Simion állítása szerint ezután őt és a kísérőit „ütlegelték”, három telefonjából egyet megrongáltak, kettőt pedig elloptak. Egyikük rendelkezik orvosszakértői véleménnyel, amely szerint egy napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett.

Sükös Józseftől megtudtuk: a László Antal lakásán házkutatáson keményen léptek fel a hatóságok. A rendőrök azt állították, van előállítási parancsuk az alpolgármester ellen. Később módosítottak az álláspontjukon, és kiderült, hogy nincs ilyen parancs a birtokukban. Egy fiatal nyomozó hallgatta ki László Antalt a Hargita megyei rendőrség csíkszeredai székkehelyén. Az ügyvéd jelen volt a kihallgatáson. Közlése szerint felkészült és udvarias volt a vallatást vezető ügyész, két és fél órán át tartott a procedúra.

Sükös József úgy fogalmazott, hogy a nehezén szerinte túl van az alpolgármester. Szavai szerint ha nem rendelték el a 24 órás őrizetbe vételét, „a közvetlen veszély elmúlt”. A vádpontok alapján lehetséges lenne akár letöltendő szabadságvesztés kiszabása is, de az ügyvéd szerint az európai parlamenti választásokat követően el fog csendesedni az ügy, és nem lesz folytatása. László Antal jelenleg gyanúsítotti státuszban várja a folytatást a moinești-i ügyészségen regisztrált bűnvádi dossziéban – összegzett az ügyvéd.








EZT OLVASTA MÁR?

X