Tanügyminiszter: automatikusan beiratják a nyolcadikosokat a képességvizsgára


-A A+

Minden olyan gyereknek, aki elvégzi a nyolcadik osztályt, helye lesz valamely líceumban vagy szakiskolában – fogalmazott kedden Ecaterina Andronescu oktatási miniszter. Leszögezte: a nyolcadikosokat hivatalból beiratják a képességvizsgára, nem kell külön ezt kérvényezni.

Tavaly a nyolcadik osztályt végzett tanulók számánál harmincezerrel több hely volt, tehát nem idén van harmincezer hellyel kevesebb, hanem a tavaly volt ennyivel több – mondta a tárcavezető.

„Minden mostani nyolcadik osztályosnak lesz helye vagy a líceumban vagy szakiskolában. A korábbi évek adatainak elemzése azt mutatja, hogy mindazok, akik ötösnél kisebb jeggyel jutnak be a líceumba, elbukják az érettségi vizsgát. Mintegy hétszázezer olyan fiatal gyűlt össze, akik nem mentek át az érettségi vizsgán. Amikor utánanézünk, hol vannak, sajnos azt látjuk, hogy szakképzetlen munkásként vannak szétszórva a világban” – vélekedett.

Ecaterina Andronescu kifejtette: azért javasolta a szakiskolai osztályok számának növelését, hogy akik nem érik el az ötös átlagot a képességvizsgán, ne menjenek líceumba. „Ez volt az elv, és azt gondolom, hogy ez helyes dolog. Nincsenek illúzióm affelől, hogy egyetlen ötös alatti tanuló sem fog líceumba kerülni, de az irány jó, mert ha az általános iskolában és a képességvizsgán is az derül ki, hogy nem tudsz megbirkózni az elméleti problémákkal, akkor az iskola kötelessége, hogy a gyakorlati készségeidet fejlessze, hogy megtanulj egy szakmát. (...) Elfogadhatatlan számomra, hogy a líceumi osztályokat kettes-hármas osztályzatot elérő tanulókkal töltsük fel” – szögezte le a miniszter.

 








EZT OLVASTA MÁR?

X