Úzvölgyi incidensek: Prahova megyéből buszoztattak román „megemlékezőket”
Egy Facebookon terjedő felvétel tanúsága szerint Prahova megyéből is érkeztek csoportok június 6-án az úzvölgyi katonatemetőbe részt venni a törvénysértően létesített román emlékmű felszentelésén.
A dormánfalvi polgármesteri hivatal által szervezett eseményen jelezte részvételét a Frăția Ortodoxă (Ortodox Testvériség) nevű vallásos szervezet is, amelyik Facebookon mozgósította tagjait. És nem csak mozgósította, hanem mozgatta is: az alábbi képen a szervezet két kisbusza látható, amint Úzvölgye felé tartanak.
Mint ismert, a székelyföldi magyarok élőlánccal próbálták megakadályozni a román „megemlékezők” bejutását a temetőbe. Azonban a temető oldalsó, hátsó részén több tucat, futballhuligánnak kinéző azonban bejutott a sírkertbe, kitépték a székelykapu szárnyát, így a tömeg benyomulhatott.
- FRISSÍTVE - A belügyminiszter szerint magyar ultrák is voltak az úzvölgyi temetőben
Társadalom - Az RMDSZ ellenzi, hogy az úzvölgyi katonatemetőt átvegye a védelmi minisztérium
Belföld - Nemzeti konszenzust sürget az RMDSZ kiiktatására a Román Akadémia
Háttér - Úzvölgyi temető: Budapest próbafeltárást szeretne, Bukarest hallgat
Külföld - Hivatalos: a védelmi tárca előkészíti az úzvölgyi temető átvételét
Belföld - Román lapértesülés: magas rangú hivatalnok az úzvölgyi incidensek főkolomposa
Belföld
- 33025 órája
NBA: Stephen Curryt nézni egy sima edzésen is élmény (VIDEÓ) - 33028 órája
Kiváltságokkal jár majd a koronavírus elleni oltás beadatása? - 33028 órája
Férfi kézi BL: vesztes finálék után végre győzni szeretne a Telekom Veszprém - 33029 órája
Megkéselte a szomszédja, mert túl hangosan horkolt - 33030 órája
Ilyen igazolást kapunk a koronavírus elleni oltás után - 33031 órája
„Imádkozz, és törekedj a jóságra” – így nevelte fel hét gyermekét a 101 éves, székelyföldi Marcsa néni