Innováció- és tehetségkonferencia kezdődött Kolozsváron a K+ Közösségi Térben


-A A+

Közös szemlélettel rendelkező vállalkozások, hasonlóan kreatív emberek közösségét teremtette meg a PONT Csoport és a Magyar Ifjúsági Központ összefogása: azt a társadalmat hozta össze, amelynek „génjeibe van kódolva a felelősségvállalás” – mondta el pénteken Farkas András, a PONT Csoport stratégiai igazgatója az Innováció- és Tehetségkonferencia sajtótájékoztatóján. A június 14-15. között megszervezett konferencia – amelynek a K+ Közösségi Tér biztosít helyet – társadalmi és technológiai innovációval, tehetséggondozással, munkavállalással és vállalkozással kapcsolatos témákat jár körül előadásokon és kerekasztal-beszélgetéseken egyaránt.

A K Plusz tehetséggondozási keretprogram 2015-ben indult, azzal a céllal, hogy a Kolozsváron és vonzáskörzetében élő tehetséges fiatalokat felkutassa és támogassa, segítse képességeik, készségeik és kompetenciáik fejlesztésében, kapcsolatrendszerük erősítésében. A támogatást a magyar kormány biztosította az Emberi Erőforrások Minisztériumán és a Nemzeti Tehetségprogramon keresztül.

A PONT csoport stratégiai igazgatója elmondta, az elmúlt négy évben a tehetséggondozás terén olyasfajta tanulási folyamat ment végbe, amely során igyekeztek megérteni, mi az, amire valóban szüksége van a társadalomnak, és Kolozsvár szinten miként lehetséges a városi ökoszisztéma fejlesztése. Ennek érdekében arra törekedtek, hogy minél több embert összeköthessenek, a K+ pedig helyszínként azt bizonyította, hogy ez a törekvésük messze fölülmúlta önmagát, mert gyakran túlszárnyalták a közösségi tér kapacitását.

Az érthetőség kedvéért pontos számadatokat is közöltek a szervezők: mint kiderült, a közösségi tér az elmúlt négy év során 91 Kreatív Kolozsvár eseménynek biztosított helyet, amely 3850 résztvevő megjelenését eredményezte. A MIT 72 tevékenysége is a K+-ban zajlott az elmúlt négy évadban, amely által 2864 embert mozgósítottak, nem beszélve arról, hogy a befogadott, mások által szervezett események is 382-re nőttek az évek folyamán, így összesen 10 906 látogatót vontak be.

A számadatok bizonyítják, hogy a K+ sikeresen elindított egy olyan mozgalmat, közösségfejlesztést, amely által összekötik az embereket, akik a találkozásaik során egymástól, külső szakértőktől, trénerektől, szakemberektől, gyakorló vállalkozóktól tanulnak – magyarázták a konferencia szervezői.

Az idei évadzáró kulcsfontosságú eleme a Kreatív Kolozsvár reggeli volt, mert összehívta azokat a fiatal vállalkozókat, akik a tehetséggondozó programokból nőtték magukat önállóvá, így megoszthatták egymással saját tapasztalataikat. A reggeli során kiderült, a fiatal vállalkozóknak köszönhetően nem szükséges folyamatosan az importra támaszkodni, mert egyes elemeket már Kolozsvár szinten is sikerrel termelnek meg. Ezt bizonyította az Iz Stúdió jelenléte is, amelynek fiatal vállalkozója a közösség tagjaként reggelit biztosított az egybegyűlteknek.

Szilágyi Kispista Ágota, a Magyar Ifjúsági Központ projektmenedzsere elmondta: a szervezet 70 kisebb egyesület ernyőszervezeteként működik, többek között a Kolozsvári Magyar Diákszövetséget, a Kolozsvári Ifjúsági Fórumot és a Kolozsvári Magyar Diáktanácsot is pártfogolja. A PONT Csoporttal való együttműködésében pedig leginkább a logisztikai szervezésekre koncentrál, a tartalmi részeket pedig a PONT Csoportra bízza. 

Farkas András hozzátette, nagy kihívás volt megtalálni azokat a közös elemeket, amelyektől a két szervezet közötti kapcsolat működőképessé válik, mert két teljesen különböző szervezeti kultúrával rendelkező csapat vette kézbe az irányítást. A nehézkes indulás ellenére azonban a negyedik évad zárásaként a konferencián már azt járhatják körül elméleti síkon – a későbbiekben pedig akár gyakorlatba is ültethetik –, hogy mit jelent az innováció, és hogyan lehet innovatív egy elgondolás, egy vállalkozás. Ahhoz, hogy a beszélgetések minél több ismeretet eredményezzenek, színvonalas előadói palettával látták el a konferencia programját.

Zárásképpen pedig elmondták, az eddigi évek kézzelfogható eredményei azt bizonyítják, igenis szükség van a K+ Közösségi Tér tehetséggondozó jelenlétére, mert ennek köszönhetően kelt életre a Pojga, az Eastride, a Zoom Animation és a Flowinteriors vállalat is, a vezetők pedig felelősségtudattal és erőteljes kreativitással kezdték el behálózni a különböző kisebb erdélyi városokat.








EZT OLVASTA MÁR?

X