Megszólalt a munkaügyi miniszter a nevelőszüleitől elvonszolt kislány ügyében


-A A+

Az Amerikai Egyesült Államok bukaresti nagykövete, Hans Klemm közreműködését kérte Marius Budăi munkaügyi miniszter az USA-ban élő román család által örökbe fogadott és pénteken a hivatásos nevelőszüleitől erőszakkal elvett kislány helyzetének tisztázása és nyomon követése érdekében.

A tárcavezető szombaton azt mondta, tekintettel arra, hogy az eddig a Mehedinţi megyei Arámabánya (Baia de Aramă) településen, hivatásos nevelőszülők által nevelt kislányt örökbe fogadó házaspár román-amerikai kettős állampolgársággal rendelkezik, megkereste az ügyben az USA romániai nagykövetét, aki teljes együttműködéséről biztosította a gyermek állapotának nyomon követése tekintetében.

"Kértem a nagykövettől, hogy segítsen tisztázni a helyzetet, bizonyosodhassunk meg arról, hogy a gyermeknek jó bánásmódban lesz része, és túlteszi magát a lelki traumán, amelyen átesett tegnap" - fogalmazott a miniszter, hozzátéve, egyelőre telefonon beszélt Hans Klemmel, de hétfőn személyesen is találkozik vele.

Emellett Budăi szerint dolgoznak egy dokumentumon, amelyet elküldenek az illetékes amerikai hatóságokhoz, a törvény ugyanis ilyen esetekben is lehetővé teszi az örökbefogadás utáni megfigyelést.

A tárcavezető ugyanakkor rámutatott, időközben az országos gyermekjogvédelmi és örökbefogadási hatóság készített egy részletes jelentést a 8 éves kislány helyzetéről 2013 óta, amikor örökbe fogadhatónak nyilvánították. A dokumentumot hétfőn ismerteti a miniszterelnökkel - tette hozzá. Emellett hétfő reggel a gyámhatóság, valamint a szociális felügyeleti ügynökség szakemberei kiszállnak az ügyben érintett Mehedinţi és Dolj megyei gyermekjogvédelemnél, hogy a történtekről tájékozódjanak és jelentést készítsenek.

Viorica Dăncilă miniszterelnök szombaton megerősítette, hogy az amerikai nagykövetség közreműködését kérték az ügyben, ugyanakkor a kislány helyzetének kivizsgálását sürgette, hozzátéve, hogy a vétkesek szankciókra számíthatnak. Közben a Nép Ügyvédje is bejelentette, hogy hivatalból kivizsgálást indított az ügyben.

Átiratban kérte a Legfelsőbb Igazságszolgáltatási Tanács (CSM) elnöke, Lia Savonea az Igazságügyi Felügyeletet (IJ), hogy vizsgálja ki a craiovai ügyészség alkalmazásában álló Maria Piţurcă ügyészt, aki az amerikai román házaspár által örökbe vett és nevelőszülei házából elhurcolt kislányról készült felvételeken látható – közölte szombaton a CSM.

Az előzmények

Az eddig a Mehedinţi megyei Baia de Aramă településen, hivatásos nevelőszülőknél élt kislányt az Amerikai Egyesült Államokban élő román házaspár fogadta örökbe. A gyermek helyzete azután került a közvélemény figyelmének középpontjába, hogy pénteken felvételek jelentek meg arról, amint egy ügyész maszkos rendőrök kíséretében kivonszolja a gyereket a hivatásos nevelőszülei otthonából, hogy átadja örökbe fogadó szüleinek.

A helyi sajtó szerint a nevelőanya – akinek hét éven át volt a gondozásában a kislány - korábban többször is megtagadta a gyermek átadását örökbe fogadó szüleinek, ezért szerződést bontott vele a gyámhatóság, így - a hatóságok szerint - a nő jogtalanul tartotta magánál a gyermeket.








EZT OLVASTA MÁR?

X