Szent Iván-éji tűzugrást tartottak Pécskán
A pogány hagyományokban gyökerező népszokást elevenítette fel a Szent Iván-éji tűzugrás újbóli meghonosításával a pécskai Búzavirág Egyesület, amely ezen a hétvégén immár a hetedik alkalommal szervezte meg a magyar napokat a magyar közművelődésnek jeles személyiségeket – például Ormós Zsigmondot és Klebelsberg Kunót – adó Arad megyei kisvárosban.
Néphiedelemben gyökerező mágia, a nyári napforduló misztikuma, a jó termés meghálálása, egészség- és szerelemvarázsló erő – megannyi titokzatosság, ami Szent Iván éjszakájához köthető, és amit eleink az ilyenkor meggyújtott máglya parazsának átugrásával tettek emlékezetessé.
Az Arad megyei volt nagyközségben, ma kisvárosban, Pécskán az 1980-as években is szokás volt Szent Iván éjjelén minden utcában tüzet gyújtani, amit a szomszédok átugrottak, és ilyenkor a helyben honos (a vadalmához hasonló) Szentiván-almát fogyasztották – mesélte Engi Márta Ildikó, a Búzavirág Egyesület elnöke.
Ezt a szokást elevenítették fel néhány évvel ezelőtt, és e köré szerveződött a Pécskai Magyar Napok elnevezésű kulturális-hagyományőrző-szórakoztató rendezvénysorozat, amelyet immár a hetedik alkalommal szerveztek meg ezen a hétvégén.
Pénteken helyi amatőr képzőművészek kiállításának megnyitójával és a környékbeli állatvilágot bemutató könyv ismertetőjével kezdődött a rendezvény, majd a Búzavirág Néptáncegyüttes felnőtt és korosztályos csoportjai tartották meg a szabadtéri nyilvános főpróbát, végül a Rézhúros Banda koncertjére tértek vissza az eső elől elmenekült nézők.
A hivatalos megnyitón, szombat délután a helyi önkormányzat, a magyar közéleti szereplők, valamint a római katolikus és a református egyházak képviselői köszöntötték az idő múlásával mind nagyobb számú közönséget. A nagyváradi MM Pódium Színház interaktív előadása a gyerekeket, operettműsora pedig a felnőtteket szórakoztatta, után a Búzavirág kis és nagy néptáncosai mutatták be műsorukat.
Ezt követte a tűzgyűjtás ceremóniája, a tűz körültáncolása felcsíki és moldvai zenére, majd a tűzugrás, amire bárki vállalkozhatott. „Ez a miénk, dédnagyanyám mesélte, milyen szépek voltak a Szent Iván-éjek régen, és nagyon örvendek, hogy feltámasztottuk ezt a hagyományt. Remélem, a következő években is minél többen vesznek majd részt rajta” – mondta Ludmaj Zsolt pécskai diák, a Búzavirág felnőtt néptáncegyüttes tagja.
A szombati programot a magyarországi Palmetta zenekar rockkoncertje zárta.
A három nap alatt a Bodrog-közből érkezett Karosi Turul Hagyományőrző Íjász Egyesület jurtájában Hungarikum-kiállítást tekinthettek meg az érdeklődők, megismerkedhettek a honfoglalás kori viselettel, a bátrabbak pedig a hírhedt büntetőeszközt, a kalodát is kipróbálhatták.
A Pécskai Magyar Napokat vasárnap este az Ismerős Arcok együttes koncertje zárja.
- 34937 órája
NBA: Stephen Curryt nézni egy sima edzésen is élmény (VIDEÓ) - 34939 órája
Kiváltságokkal jár majd a koronavírus elleni oltás beadatása? - 34939 órája
Férfi kézi BL: vesztes finálék után végre győzni szeretne a Telekom Veszprém - 34940 órája
Megkéselte a szomszédja, mert túl hangosan horkolt - 34942 órája
Ilyen igazolást kapunk a koronavírus elleni oltás után - 34942 órája
„Imádkozz, és törekedj a jóságra” – így nevelte fel hét gyermekét a 101 éves, székelyföldi Marcsa néni