Sepsiszentgyörgyön magyar pártközi összefogással tiltakoznak Úzvölgye miatt


-A A+

Sepsiszentgyörgyön minden magyar párt támogatja és részt vesz a csütörtökön 18 órától a főtéren sorra kerülő tüntetésen, amelyen az úzvölgyi katonatemető eredeti állapotának visszaállítását követelik.

A múlt heti, csíkszeredai tüntetés után az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) által kezdeményezett sepsiszentgyörgyi megmozdulás kapcsán összefogtak a magyar politikai szervezetek, annak érdekében, hogy a magyar közösség egységet és erőt mutasson fel az úzvölgyi sírkert ügyében.

A keddi, sepsiszentgyörgyi sajtótájékoztatón az EMNP és az EMNT országos vezetői mellett részt vettek az RMDSZ és az MPP háromszéki elöljárói is, és bejelentették, hogy mindannyian a csütörtöki tüntetésen való részvételre buzdítanak. A sajtótájékoztatón az EMNP országos alelnöke, Kocsis István az úzvölgyi katonatemető ügye és az ekörül kialakult összefogás fontosságát hangsúlyozta. Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnöke, Sándor Krisztina pedig kifejtette, hogy „ébren kell tartani a témát”, ki kell menni az utcára, nem elég az ügyben csak a bírósághoz fordulni.

Az RMDSZ Sepsiszéki szervezetének ügyvezető elnöke, Tóth Birtan Csaba rámutatott: a szövetség kiáll az ügy érdekében, - akárcsak a június 6-án az Úz völgyében – a csütörtöki, sepsiszentgyörgyi tüntetésen is jelen lesz Tamás Sándor és Antal Árpád is, viszont nem szólalnak fel az eseményen. Tóth Birtan Csaba szerint ennek oka, hogy az ügy mellett kiálló civilek azt szorgalmazzák, hogy a tiltakozó eseménynek ne legyen pártpolitikai vetülete. A Magyar Polgári Párt (MPP) választmányi elnöke, Pethő István kifejtette: az Úzvölgye a román-magyar kapcsolatok mérföldköve lehet, és véleménye szerint a nemzethez kapcsolódó fontos ügyeket fel kell vállalnia a politikai pártoknak, de nem szabad pártpolitikai szintre süllyeszteniük.

Strasbourgban is ismertették az úzvölgyi eseményeket. Benkő Erika, az RMDSZ háromszéki képviselője kedden, az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlésének Esélyegyenlőségi Bizottságában, kedden egy nemzeti kisebbségekről készülő jelentés kapcsán szólalt fel Strasbourgban és ismertette a romániai magyarokat ért jogsértéseket. Kiemelte az úzvölgyi katonatemetőben történt incidenseket. A Mikó Imre Jogvédő Szolgálatot is vezető Benkő Erika rámutatott, hogy csaknem erőszakos etnikai konfliktusba torkollott egy békés tüntetés, miután a Dormánfalvi hatóságok betonkereszteket állítottak több magyar katona sírja felé.







EZT OLVASTA MÁR?

X