Az elektromos rollerek használatáról is végre rendelkezne a törvény


-A A+

Szabályos lesz elektromos rollerel közlekedni az úttesten, ha elfogadják a nemzeti liberálisok által, kedden a képviselőházba benyújtott törvénymódosítását, írja a Hotnews.

A nagyvárosokban szinte napról napra szaporodnak az elektromos meghajtású rollerek, ám ezidáig eléggé homályos az ezekre a típusú járművekre vonatkozó szabályozás. A Nemzeti Liberális Párt (PNL) KRESZ-módosítása ebből a szürke zónából emelné ki az elektromos rollereket.

A képviselőházba benyújtott törvénytervezetben a következőképpen definiálják a járművet: két- vagy háromkerekes, felépítéséből adódólag nem képes 40 kilométer/óránál nagyobb sebességre és 2 kilowattos elektromotorral működik. Továbbá a jogszabály-tervezet szerint az elektromos rollereket a biciklisávokra is felengedik, sőt, ha van ilyen, kötelezően azon kell közlekedniük.

A törvénymódosítás azt is leszögezi: az elektromos rollereket a kézzel húzható vagy tolható járművekhez és a kerékpárokhoz hasonlóan nem kell beiratni a forgalomba. Az úttesten a 14 éves kor fölöttiek gurulhatnak, és 18 év alatt kötelező a védősisak használata. Lámpa és fényvisszaverő nélkül tilos éjszaka közlekedni, mutat még rá a törvénytervezet.








EZT OLVASTA MÁR?

X