FRISSÍTVE - Érettségi magyar nyelv és irodalomból: megvan a javítókulcs


-A A+

FRISSÍTVE: Kedden, július 2-án magyarból érettségiztek a tizenkettedikesek. Információink szerint a végzősöknek egyebek mellett a siker fontosságáról és a költözésről kellett szöveget alkotniuk. FRISSÍTÉS: Kedd délután megjelentek a tételek és a hozzájuk tartozó javítókulcsok a tanügyminisztérium honlapján. 

Akárcsak a román nyelv és irodalom vizsga esetében, anyanyelvből is külön tételt kaptak a reál és a humán szakokon tanuló fiatalok.

Úgy tudjuk, a reálosoknak Petőfi Sándor Megteremtenéd lelkem új világát... című versét kellett elemezniük (első tétel), a siker fontosságáról kellett érvelő szöveget alkotniuk (második tétel), végezetül pedig, a harmadik feladatban, A sorsát elfogadó/alakító ember értékrendje az epikában címmel kellett értekezést írniuk – itt Kármán József Fanni hagyományai, Jókai Mór Az arany ember vagy Móricz Zsigmond Sárarany című szépirodalmi mű közül válogathattak.

A humán szakosoknak is verselemzés jutott az első feladatban, Szabó Lőrinc Nyári utazás című költeményét kapták a vizsgázók. Továbbá a költözésről kellett elbeszélő szöveget alkotniuk (második tétel), majd Az emlékezés értékkereső útja az epikában címmel vártak tőlük értekezést, amihez Ottlik Géza Iskola a határon, Németh László Iszony vagy Krúdy Gyula A hídon című művet használhatták.

A tételek kidolgozására három óra – 9-től 12-ig – állt a diákok rendelkezésére.

FRISSÍTÉS: Kedd délután megjelentek a tételek és a hozzájuk tartozó javítókulcsok a tanügyminisztérium honlapján. A reálosok tételét innen, a humánosok tételét innen tudja letölteni. Ezen a linken megnézheti, hogy a reál szakosoktól milyen kidolgozást vártak, itt pedig azt, hogy a humánosokat mi alapján fogják pontozni. 

 








EZT OLVASTA MÁR?

X