A parkok és szabadidős övezetek városává változik Kolozsvár


-A A+

Kolozsvár önkormányzata három új parkot és további hét szabadidős övezetet létesít a közeljövőben – közölte kedden Oláh Emese alpolgármester kabinetje.

Az egyik park a Békás/Bună Ziua negyedben egy 7,8 hektáros területen épül, a Hajnal negyedben egy 1,2 hektáros parkot létesítenek, a Keleti Park pedig 46,19 hektáron terül majd el – ez utóbbi területen az 1-es és a 3-as tó, illetve a Békás-patak partját és környékét is felújítják. Az önkormányzat összesen 110 hektáron 10 új zöldövezet – park, illetve szabadidős övezet – kialakítását tervezi.

A Keleti park már szerepel az általános városrendezési tervben, ezért esetében már csak az övezeti városrendezési tervet és a műszaki tervet kell esetében elfogadni, egyéb, megvalósíthatósági vagy indokoltsági tanulmányok elkészítése nem szükséges.

A Békás/Bună Ziua negyedi park számára több lehetséges helyszínt is beazonosított az önkormányzat, a leginkább a Békás (Becaş) nevű környék felel meg az elvárásoknak, a Hajnal negyedi park esetében pedig a Csillagvizsgáló környéke jöhet szóba.

A Békás negyedi park és a Keleti Park kialakítására ötletbörzét ír ki az önkormányzat, a Hajnal negyedi park a megszokott procedúra szerint épül meg. A három park mellett az önkormányzat további 7 projekt kivitelezését tervezi. A zöldövezetek különféle előkészítési fázisban vannak:

  1. A Szamos-part rendezése – elkészült a megvalósíthatósági tanulmány, és zajlik a műszaki terv megalkotása;
  2. La terenuri néven ismert helyszínen (Monostor negyed) épülő sportbázis – a városrendezési bizottság elfogadta az övezeti városrendezési tervet, és készül a megvalósíthatósági tanulmány;
  3. Vasutaspark (5,3 hektár) – készül a megvalósíthatósági tanulmány és a műszaki terv;
  4. A Kolozsváriak erdeje (21,3 hektár) – elfogadták a megvalósíthatósági tanulmányt és most zajlik a tervezésre és kivitelezésre vonatkozó közbeszerzési eljárás;
  5. Tóközi Park (1 hektár) – a tervezési és a kivitelezési szerződést már aláírta az önkormányzat, készül a műszaki terv és a kivitelezés részleteiről egyeztetnek;
  6. Fellegvár rehabilitációja (10 hektár) – az önkormányzat hamarosan szerződést köt az ötletbörze nyertesével a megvalósíthatósági tanulmány és a műszaki terv elkészítésére;
  7. Armătura park (10 hektár) – a megvalósíthatósági tanulmányt elfogadták, és zajlik a műszaki terv összeállítása.







EZT OLVASTA MÁR?

X