Szeptemberre elkészülhet a nagyváradi görögkatolikus püspöki palota tetőzete


-A A+

Jó ütemben haladnak a nagyváradi görögkatolikus püspöki palota tavaly megsemmisült tetőszerkezetének helyreállításával.

Az ifj. Rimanóczy Kálmán tervei alapján 1903–1905 között épített görögkatolikus püspöki palota tetőszerkezete a tavalyi tűzvészben megsemmisült, a helyreállítást a váradi önkormányzat kezdte el, mellyel húsz éves szerződést kötött a váradi görögkatolikus püspökség. A teljes helyreállítás három évig tarthat, ezt követően a palota egyes részeit megnyitják majd a nagyközönség előtt, pontosította az önkormányzat közleménye.

Kedden a torony pótlásának kezdtek neki, daru segítségével a helyre emelték a faszerkezet első darabját. Ez egy hét tonna súlyú, 7,5 méter magas, az aljánál nyolc méter, a tetejénél 3,5 fél méter szélességű csonka kúp. E hét végén a megérkezik a torony faszerkezetének második darabja is.

Ezt előbb beborítják a réz díszítőelemekkel, majd a három-négy hét múlva a helyére emelik, mondta a Alex Ienciu mérnök, a Trameco munkatársa. Ezt követően a faszerkezetre egy speciális légáteresztő fóliát  borítanak – ez tartja a távolságot a fa, és a továbbiakban egyenként felszerelendő rézlemezek között. A tervezés és a helyreállítás eddig költsége áfa nélkül 7,96 millió lej.








EZT OLVASTA MÁR?

X